BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komoly FlixBus-tervek

Immár 13 ország mintegy száz városába közlekedtet közvetlen autóbuszjáratokat Magyarországról a német tulajdonú startup vállalkozás, a FlixBus, amely 2016 nyarán lépett a magyar piacra – mondta Arany László, a FlixBus regionális igazgatója. A bő négy éve alapított társaságnak Magyarországon a Volánbusz Zrt. a partnere.

Magyarországra a cég más partnerei is szállítanak utasokat, így a nyári hónapok alatt naponta majdnem negyven busz indult a fővárosból Európa különböző pontjaira. Legutóbb három olaszországi várost kapcsoltak be a szolgáltatásba, vagyis Budapestről immár Milánóba, Firenzébe és Torinóba is el lehet jutni. Bécsbe pedig naponta 15 alkalommal, vagyis szinte óránként indítanak járatokat. A FlixBusszal való együttműködés révén növekedett a buszokon az utasok száma – ezt már Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi igazgatója emelte ki.

Az üzleti modell szerint a Budapestről indított nemzetközi járatokon a Volánbusz adja és üzemelteti a járműveket – jelen pillanatban tízet –, a FlixBus pedig a hálózattervezést, az online marketinget és az online jegyértékesítést biztosítja, de jegyet a Volánbusz irodáiban is lehet vásárolni. A Volánbusz korábbi nemzetközi járatainak nagy részét integrálta a hálózatba, a bevételeken pedig osztoznak – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Arany László. Az igazgató az üzleti modell további részleteit nem árulta el, de azt elmondta, hogy a magyar járatok is nyereségesek, illetve az autóbuszok kétharmados telítettséggel közlekednek.

A FlixBus 200 ezer járatot közlekedtet Európában, amelyek 26 ország 1200 városát kötik össze, 2016-ban 30 millió utast szállítottak, az idén az utasszám várhatóan eléri a 40 milliót – mondta Arany.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.