Megúszhatja az Intel
Hatályon kívül helyezte szerdán az Európai Bíróság (EB) a törvényszék korábbi ítéletét, amely helybenhagyta az Intel mikroprocesszor-gyártó vállalatra a versenyjogi szabályok megsértése miatt kiszabott óriásbírságot, és az ügyet visszautalta újratárgyalásra.
Az EB 2009-ben 1,06 milliárd euró megfizetésére kötelezte az Intelt a rivális AMD elleni versenyjogi stratégiája miatt. A testület szerint az amerikai csipgyártó visszaélt piaci erőfölényével, mert a vállalat árengedményeket adott a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo számítógépgyártóknak, ha többségében Intel csipeket vásároltak gépeikbe – emlékeztetett az MTI. A cég hasonló módon a legnagyobb német elektronikai kereskedőházat is rávette, hogy csakis olyan készülékeket árusítson, amelyeket az ő lapkáival szereltek.
Az Intel tiltakozását a törvényszék 2014-ben elutasította, mire a cég ismét fellebbezett.
A luxembourgi székhelyű bíróság most kimondta: a törvényszék köteles lett volna megvizsgálni az Intel által előadott összes érvet és azt is, hogy az engedmények valóban alkalmasak-e a verseny torzítására.
A Google amerikai internetes óriásvállalatra májusban kirótt 2,4 milliárd eurós bírságig ez volt hasonló ügyben a legmagasabb pénzbüntetés. Szakértők szerint az ítélet közvetlen kihatással lesz a Google és a Qualcomm mobiltelefoncsip-gyártó elleni uniós versenyjogi eljárásokra is.


