BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nagyobb a fúziós ügyek száma

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016-os tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót. A beszámoló szerint a GVH tavaly 120 ügyben döntött, és összesen mintegy 5,4 milliárd forint bírságot szabott ki. A lezárt ügyek csaknem felét összefonódásokkal kapcsolatos ügyek tették ki. A fúziós ügyekben született határozatok száma most haladta meg először a fogyasztóvédelmi ügyekben hozott döntésekét.

Míg 2012-ben az egyszerűsített eljárások elintézési határideje még átlagosan 36 nap volt, addig ez 2016-ra 12 napra csökkent. A GVH – áll a közleményében – tavaly is prioritásként kezelte a kartellek elleni küzdelmet, illetve a sérülékeny fogyasztók védelmét, de jelentős figyelmet fordított a digitális világban, egyebek mellett a közösségi médiában megjelenő folyamatokra, s törekedett az adat­alapú gazdasággal összefüggő kérdések megválaszolására. A 2015 júniusától hatályos figyelmeztetés lehetőségét kétszer alkalmazta kkv-kkal szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.