BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még jobb év előtt áll a lakáshitelpiac

Akár 30 százalékkal is bővülhet az idén a lakáshitel-kihelyezés Magyarországon. A K&H szerint a CSOK hajtja az új lakások építését, szerintük a feltételek további egyszerűsítés, valamint a kedvezményes áfa fenntartása mellett megmaradhat a lendület a piacon.

A 2016-os 528 milliárd forintos jelzáloghitel-kihelyezés szerint tavasszal a K&H úgy becsülte, hogy az idei kihelyezés 600 milliárd forint lehet – s ez akkor még optimista előrejelzés volt a piacon. „Ebben tévedtünk” – ismerte el Rajna Gábor, a K&H értékesítési vezetője, aki szerint az idei kihelyezés akár a 700 milliárd forintot is meghaladhatja. A növekedés 30 százalékos lehet a kihelyezésekben, amit a bank adatai is alátámasztanak. Jelenleg minden hatodik jelzáloghitelt a K&H folyósít, az első hét hónapban 56,9 milliárd forintot helyeztek ki, ami harmadával magasabb, mint az egy évvel ezelőtt folyósított összeg. Az átlagos lakáshitelösszeg 8,8 millió a banknál – a válság előtt 6-7 millió volt az átlagos hitelmérték –, az átlagos futamidő 16-18 év.

Rajna Gábor szerint idén a piacon nagyjából a tavalyival megegyező használtlakás-tranzakció lehet majd. Egyrészt egyre több az új lakás, másrészt a használt lakások esetében a tavalyi 40-ről 45 százalékra emelkedett a hitelfelvétel mellett megvásárolt lakások aránya. Ez jelzi, hogy az önerős vásárlások kifulladóban vannak, de az áremelkedések miatt a hitelvolument még ez a szegmens is feljebb lökheti.

A K&H ügyfeleinek 56 százaléka maximum egyéves kamatperiódusú hitelt választ, ebben változást hozhat a minősített fogyasztóbarát lakáshitel (MFL), csak szeptemberben 4 milliárd forint értékű hitel iránt érdeklődtek az ügyfelek. Az MFL iránt érdeklődő ügyfelek átlagos összege 10 millió forint, azaz komolyabb összegre szerződnek, mint az átlagügyfél. A bank az eddig kínált 3 és 5 éves futamidő mellett megszerezte a 10 éves kamatperiódusú MFL-termék kínálatára is a minősítést, ám Rajna Gábor szerint a legnagyobb kereslet a legrövidebb kamatperiódusra, a 3 éves termékre van. A banknál úgy vélik, hogy igazán hosszú – 15, 20 éves – kamatfixálásra nem lesz számottevő igény, főleg azért, mert a referenciakamatok ilyen időtávban már nem csökkennek olyan mértékben, hogy a hosszú távú biztonságért rövid távon annyival jelentősebb törlesztőrészletet vállaljanak az adósok. A korábban folyósított K&H-hitelek 90 százaléka megfelelt az MFL-feltételeknek – mondta az értékesítési vezető a Világgazdaság kérdésére.

Rajna Gábor szerint a K&H 6,4 milliárd forintnyi támogatást folyósított a CSOK keretében – a pénzintézetnél az ügyfelek a CSOK-igénylések nagyjából harmadához kérnek hitelt. Rajna Gábor szerint hasznos lehet az őszre várt CSOK-módosítás: a K&H szerint továbbra is egyszerűsíteni kellene a CSOK-igénylést – túl sok papír kell, nagyon szűkek a határidők –, és érdemes lenne elgondolkozni a regionális CSOK-kiírásokon, hiszen az ingatlanértékek területenként és településtípusonként meglehetősen eltérők. A szakember szerint közelíteni kellene az egy-két gyerekesek kedvezményét a három- vagy többgyerekesek 10 + 10 milliós konstrukciójához – a banknál az ügyletek 13 százalékát teszi ki a 10 milliárdos CSOK-támogatás, értékben ugyanakkor 42 százalék. A kedvezményes lakásáfa kapcsán Rajna Gábor elmondta: az általuk finanszírozott nagyprojektek esetében nem látnak megtorpanást, ezen cégek vélhetően tartani tudják a határidőket, rendelkeznek a szükséges munkaerővel. A költségvetés helyzete ugyanakkor ma tartani tudná a kedvezményes áfát – vélekedett az értékesítési vezető.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.