BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Jelentős könnyítés az őstermelőknek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére 2018-tól az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a NAV készíti el a személyijövedelemadó-bevallásukat. | mti

Több százmilliós károkat okoztak országszerte a viharok

Kedd reggelig több mint 2500 meteorológiai kárt jelentettek az Aegon Biztosító ügyfelei a Nárcisz nevű szélvihart követően, de a pénzügyi szolgáltató szakemberei számítanak rá, hogy ez a szám emelkedik majd – közölte a társaság. Az Aegon adatai szerint a vihar elsősorban Budapesten és Pest megyében okozott nagy károkat. A legtöbb bejelentés Budapestről (205 darab) és Ceglédről (78 darab) érkezett a biztosítóhoz. A károk többsége viharkár (1335), de sok a beázás (69 eset) és az idegen test rádőlése (37 darab) miatti bejelentés is. Az ügyfelek által becsült kárösszeg közel 330 millió, az átlagkár pedig 130 ezer forint. Az Aegon szakemberei szerint a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a helyi önkormányzat oldalait is érdemes figyelni. | VG

Továbbra is élénk a hazai lakáspiac

Továbbra is élénk a hazai lakáspiac, mind az árak, mind pedig a kereslet és az adásvételek száma alapján: a hivatalos adatok szerint az első fél évben több mint 55 ezer lakóingatlan cserélt gazdát, ami 5 százalékos emelkedés éves összevetésben – derül ki az Ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely a KSH legfrissebb adatait is tartalmazza. Az árnövekedés enyhült, de átlagosan még mindig több mint 9 százalékkal drágábban keltek el a lakások az első fél évben, mint egy évvel ezelőtt.

„A legfrissebb adatokból látszik, hogy a drágulás nem gátolta meg a forgalombővülést. Ez részben annak köszönhető, hogy egyre több adásvétel történik vidéken” – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A lakásvásárlást tervezők 72,5 százaléka 30 millió forintnál olcsóbb ingatlant keres. | B. M. T.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.