Magyar–portugál kockázatitőke-alap alakult
Szerdán megkezdi működését az East West European Venture Capital Fund, amelynek alapítói között megtalálható az Eximbank Zrt., az OTP Bank és a Mol csoport. A zárt körű és piaci szabályok szerint működő tőkealap Magyarországon és Portugáliában fog befektetni, és az alapítók szerint új korszakot nyit majd a két ország gazdasági kapcsolataiban.
A kockázatitőke-alap befektetői találkozóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a 20 millió euró, azaz mintegy 6,2 milliárd forint méretűre tervezett alap a következő nyolc évben olyan növekedési potenciálú magyar és portugál kis- és közepes vállalkozásokba fektet majd be, amelyek az üzleti és a kormányzati szektor digitális átalakítását segítik megoldásaikkal, fejlesztéseikkel. Az alapkezelői feladatokat az Alpac Capital látja el, amely a portugál értékpapír-felügyelet által bejegyzett és szabályozott társaság, de Budapesten is van irodája.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: óriási globális verseny bontakozott ki avégett, hogy a sikeres digitális átálláshoz szükséges fejlesztéseket és a rájuk épülő beruházásokat hol valósítják meg, és kik rendelkeznek majd az új megoldásokkal, amelyek sikeressé tudják tenni az átállást az új világgazdaságra. Elmondta, hogy a befektetések elsősorban az informatika és a smart industry területén valósulnak majd meg, ami az ipar 4.0 programot is szolgálja. A miniszter megjegyezte, hogy az alap által generált tőke 40 százalékát Magyarországon kell befektetni.
Urbán Zoltán, az Exim vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy a 20 millió eurós induló összeg körülbelül 10-15 feltörekvő mikro-, kis- és középvállalkozás finanszírozására elegendő, hisz a maximálisan befektetendő összeg nem haladhatja meg a 2 millió eurót. Hozzátette, hogy az alapkezelő aktív befektetési politikát fog folytatni: nemcsak tulajdonosi jogokat kap, hanem részt vesz a vállalatirányításban, segíti a nemzetközi piacra lépést, valamint a termékfejlesztésben és az értékesítésben is szerepet játszik majd.


