BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a magyar Bitcoin

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Úgy tűnik, mégsem a Csíki Sörről ismert Lénárd András székely koronája lesz a térség első kriptovalutája, hanem a MicroCoin, amelyet egy magyar programozó fejlesztett az elmúlt hetekben. „A magyar kriptopénzt már most is lehet bányászni, a hivatalos rajt azonban január 2-án lesz” – mondja Németh Péter, a MicroCoin megalkotója. A szakember nem kimondottan üzleti céllal hozta létre a virtuális valutát, inkább csak egy kísérleti projektről van szó: egyszerűen érdekesnek találta a virtuális pénzeket, és rájött, hogy ő maga is képes ilyet fejleszteni.

A MicroCoin abban tér el több hasonló kriptopénztől, hogy indulásakor még nem bányászták ki a nagy részét. A legtöbb ilyen valuta döntő részét – például 80 százalékát – kibányásszák, mire a piacra kerül, így a bekapcsolódó „bányászoknak” már alig marad, a felhasználók leginkább csak kereskedni tudnak vele. A magyar kriptovalutából viszont alig tizenhét blokkot termeltek ki eddig a tesztidőszak során. A másik nagy előnye a Bitcoinnal és társaival szemben, hogy gyorsabban mennek végbe a tranzakciók – mondja Németh Péter. Míg a Bitcoinnál 10-30 perc is kell egy-egy ügylet lebonyolításához, a MicroCoin tranzakciói azonnal megtörténnek. Ám a magyar virtuális pénzt egyelőre semmire sem lehet elkölteni, csak bányászni és gyűjtögetni lehet. „Ha tetszeni fog a felhasználóknak, akkor talán vásárolhatnak majd vele felhőalapú szolgáltatásokat a cégemnél, a Microbyte-nál” – magyarázza Németh. Virtuális pénz létrehozásához egyébként nincs szükség komoly beruházásra. A MicroCoin három kisebb méretű szerveren üzemel, és egyetlen programozó körülbelül egyhavi munkája van benne. A kibányászott pénz pedig azért van biztonságban, mert ha ellopnák is mindhárom szerver adatait, ugyanazok az adatok és tranzakciók megvannak az összes felhasználónál is – mondja Németh.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.