BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gazdagabbak lettek a gazdagok

Továbbra is jelentősek a területi eltérések a vásárlóerőben Magyarországon, az átlag feletti vásárlóerővel rendelkező települések elsősorban az Észak-Dunántúlon, valamint Közép-Magyarországon találhatók, míg a szegényebbek Északkelet- és Dél-Magyarországon – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. A 2009–2016-os adatokat összevetve megállapítható, hogy ahol 2016-ban magas volt az egy főre jutó vásárlóképesség, rendre ott volt a legnagyobb az emelkedés is, tehát a gazdagabb települések előnye tovább nőtt, míg a szegények egyre jobban leszakadtak – közölte a GKI.

A gazdaságkutató becslése szerint 2016-ban az egy főre jutó vásárlóerő 1,2 millió forint volt átlagosan hazánk településein, de a legszegényebb és a leggazdagabb település között csaknem 3 millió forint volt a különbség. Az egy főre jutó vásárlóerő 280 településen nem haladta meg a 800 ezer forintot sem, 1,2–1,4 millió forint közötti vásárlóerőt 787 településen és négy budapesti kerületben becsültek, míg átlag felett, 1,4–1,6 millió forintot 442 településen és hat kerületben. Kiemelkedő 189 település és tizenkét kerület helyzete, ahol 1,6 millió forintnál is nagyobb volt az egy főre jutó átlagos vásárlóképesség. Az átlagos vásárlóerő-növekedés 30-45 százalékos volt 2009 és 2016 között, ezt 1218 településen és hét kerületben tapasztalhatták.

A fizetőképes kereslet mindössze 55 településen és egy budapesti kerületben csökkent, míg 156 településen és négy kerületben stagnált. Átlag alatti, 15-30 százalékos vásárlóerő-növekedés volt 677 településen és két kerületben, átlagos bővülés pedig 1218 településen és hét kerületben, míg 967 településen és hat kerületben átlag feletti, 45-80 százalékos volt a jövedelembővülés.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.