BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ragaszkodik a vámunióhoz a brit gazdaság

Nagy-Britanniának be kell tartania a Brexit-menetrendet, figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár. A brit gazdasági élet egyre erősebb nyomást gyakorol a kormányra, hogy az ország legalább részben maradjon az európai vámunió tagja.

Angela Merkel még mindig arra kíváncsi, hogy pontosan milyen céljai vannak Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépéssel. A német kancellár Theresa May brit kormányfővel folytatott pénteki tárgyalása után tartott sajtótájékoztatóján figyelmeztetett, hogy Londonnak be kell tartania a kidolgozott menetrendet, és szorít az idő.

May megígérte, hogy „mond majd valamit a következő hetekben” arról, hogy milyen jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokat képzel el az EU-val, de ismét kiemelte, hogy ez „nem egyirányú utca”. A Reuters értesülése szerint a kormány például ismét megpróbálja átverni Brüsszelen azt a korábban már elutasított tervet, amelyet a londoni City támogat, mert általa a pénzügyi szolgáltatási szektor a kilépés után is hozzáférhetne az EU egységes belső piacához. Két név nélkül nyilatkozó kormányzati illetékes elmondta, hogy azt akarják, hogy a két fél kölcsönösen elismerje egymás szabályozói és felügyeleti rendszereit. A Financial Times értesülése szerint ehhez társulna egy konfliktusmegoldó rendszer is, amely különböző feltételeket határozna meg, például előírhatná a tőkekövetelmények szigorítását olyan esetekben, amikor a megfigyelő mechanizmus túl nagy divergenciát tár fel bármely fél részéről a közösen elismert szabályozói és felügyeleti előírásoktól.

A tárgyalások következő fordulóját e héten tartják, és Brüsszel továbbra is várja a brit ajánlatokat. A brit köztisztviselők „nagyon kompetens tárgyalópartnerek”, csak a „világos politikai irány” hiányzik, figyelmeztetett Sabine Weyand, az Európai Bizottság helyettes főtárgyalója, aki szerint ennek az oka az, hogy nem ért véget a politikai vita az Egyesült Királyságban.

A Brexit volt az egyik fő témája May beszédének a müncheni biztonságpolitikai fórumon is. A kormányfő megerősítette: szó sem lehet egy második Brexit-népszavazásról. Gyakorlatilag szoros biztonságpolitikai együttműködést ígért a kereskedelmi megállapodásért cserébe, ezt azonban Jean-Claude Juncker, az EB elnöke lesöpörte az asztalról. Nagy-Britannia az EU egyetlen tagállama, amelyik a GDP 2 százalékát költi védelemre, katonai képességei miatt azonban nem számíthat előnyösebb kereskedelmi egyezményre, jelentette ki Juncker.

Egyre erősödik a nyomás a kormányra otthon is a tárgyalások folytatása előtt. May többször kijelentette, hogy az ország az EU-val együtt elhagyja az európai vámuniót is, ezt azonban a brit kkv-k elsöprő többsége ellenzi, derült ki az eddigi legalaposabb felmérésből, amelynek során több mint 80 céget és kereskedelmi szövetséget kérdeztek meg. Hasonló a nagyvállalatok véleménye is: a cégvezetőket és jelentős befektetőket tömörítő Institute of Directors hibrid kereskedelmi egyezményt sürget részleges vámunióval. Az Independent beszámolója szerint ez lehetővé tenné, hogy a kulcsfontosságú brit vállalatok versenyképesek maradjanak, ugyanakkor a kormány is betarthatja az önálló kereskedelmi politikára vonatkozó ígéretét. A részleges vámunió a gazdaság két legfontosabb területét, az ipari termékeket és a feldolgozott agrártermékeket érintené.

Nem vásárolnak a szigetországban

A vártnál jelentősen kisebb mértékben, 0,5 százalék helyett csupán 0,1 százalékkal nőtt januárban a brit kiskereskedelem értékesítése decemberhez képest. Ugyanilyen mértékű volt az emelkedés negyedéves összehasonlításban is, miközben a tavaly decemberrel zárult három hónapban még 0,5 százalékkal nőtt a forgalom. Ez volt

a leggyengébb havi és negyedéves eredmény tavaly április óta. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.