BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A brit pénzpiac idén is lassú növekedésre számít

A brit gazdaság az idén is sereghajtó lesz a legfejlettebb országok csoportjában, és a lassuló növekedés már jobban aggasztja a vállalatvezetőket, mint az Európai Unióból való kilépés – derült ki a Deloitte felméréséből, amelyet 106 bank, vagyonkezelő, biztosító és magántőke-társaság vezérigazgatójának megkérdezésével készítettek. A válaszadók majdnem kétharmadát aggasztja a növekedés lassulása – ami drámai véleményromlás az egy évvel ezelőtti 23 százalékhoz képest. A megkérdezettek 50 százaléka arra számít, hogy a brit GDP növekedése idén is a 2017-es szinten marad, akkor 1,7 százalék volt – a legalacsonyabb a G7-ek között. Ennél is alacsonyabb bővülésre számít 29 százalékuk, és csak minden ötödik válaszadó véli úgy, hogy jobb lesz az eredmény – számolt be az Independent. A veszélyfaktorok között egy százas skálán 57 pontra értékelték a gazdasági visszaesés miatti gyenge belföldi keresletet.

A Brexit okozta aggodalom némiképpen csökkent, 62-ről 57 pontra, a megkérdezettek kevésbé pesszimisták a kilátásokat illetően, mivel London és Brüsszel megállapodott a kilépés utáni átmeneti időszak feltételeiről. 2016 tavasza óta most történt meg először, hogy nem az EU-ból való kilépés aggasztotta legjobban a vállalatvezetőket – emlékeztetett a Guardian. Ian Stewart, a Deloitte vezető közgazdásza azonban figyelmeztetett, hogy az ír-északír határról, valamint a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokról még nem született meg a megegyezés Nagy-Britannia és az Erópai Unió között, és ez számos olyan problémát okozhat, amely jelentős hatással lehet az üzleti bizalomra. Figyelmeztető jel, hogy az Ernst & Young könyvvizsgáló szerint a Nagy-Britanniában működő külföldi vállalatoknak akár a fele is fontolgathatja, hogy távozik az országból 2020 decembere, az átmeneti időszak lejárta után, attól függően, hogy milyen lesz a végleges Brexit-megállapodás. A nemzetközi vállalatok nagy-britanniai befektetési terveire azonban egyelőre nincs hatása a kilépésnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.