Digitalizáció: kitörést és lemaradást is okozhat
A hazai vállalkozásoknak csak a 10 százaléka tartja fontosnak a digitalizációt a Bell Research tavalyi felmérése szerint, pedig e technológiák integrációja lehetne a hatékonyság és a versenyképesség kulcsa a kkv-k számára. Gyakran azért maradnak el az ilyen jellegű, még a rövid távon megtérülő, alacsony költséggel járó befektetések is, mert hiányzik a megfelelő háttértudás.
„Kutatásaink szerint a vállalkozásoknak az egyik legnagyobb kihívás az új ügyfelek elérése, illetve a versenyképesség növelése. Mégsem érdeklődnek intenzíven a korszerű információs és kommunikációs eszközök és alkalmazások iránt, és gyakran megszokásból vonakodnak bevonni ezeket a napi szintű ügymenetbe. Emiatt sokuk jóval az európai átlag alatt van a digitális technológiák használata terén” – mondta Mátrai Gábor, a Bell Research stratégiai tanácsadója.
A Vodafone Magyarország korábbi kutatása szerint a megkérdezett kkv-knak csak 26 százaléka tartotta fontosnak az új technológiák iránti nyitottságot, holott a költségek optimalizálása 63,3 százalékukat mindennapos kihívás elé állítja. Ráadásul a válaszadók mintegy harmadának semmilyen elektronikus jelenléte nincs, azaz nem rendelkezik sem weboldallal, sem közösségimédia-felülettel.
„A digitalizáció olyan lehetőség a hazai vállalatok kezében is, amelyet értékteremtésre használhatnak, de a jelenség a lemaradás veszélyét is magában hordozza. Első lépésként digitális érettségüket és egyéb hiányosságaikat tanácsos felmérniük, hogy mihamarabb meghatározhassák a szükséges fejlődési irányokat” – mondta Sere Péter, a KPMG infokommunikációs szektorért felelős igazgatója.


