BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

IMF: mindenkinek ártanak a korlátozások

A kereskedelmi háború veszélyeire figyelmeztetett az IMF ügyvezető igazgatója és az Ázsiai Fejlesztési Bank, amely megemelte a földrész és Kína növekedési kilátásait.

Az amerikai importvámok hatása korlátozott lesz a kínai gazdaságra, és az a legvalószínűbb, hogy addig tárgyalnak, amíg el nem kerülik a helyzet eszkalálódását – ez áll a Moody’s és a Fitch értékelésében. A Moody’s szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében emlékeztetett, hogy a kereskedelem az utóbbi években kisebb mértékben járult hozzá a kínai GDP növekedéséhez, így az ország ezen a téren ma már kevésbé van kitéve sokkhatásoknak, mint korábban. Az Egyesült Államok a múlt héten azzal fenyegetett, hogy importvámot vet ki 50 milliárd értékű kínai árura, ez azonban „az oda irányuló kínai exportnak csak egy viszonylag kis részét érinti majd” – idézte a dokumentumot a Reuters.

A Fitch szerint azonban egy átfogó kereskedelmi háború Kína és az Egyesült Államok között már kockázatot jelentene az egész ázsiai–csendes-óceáni térség vállalatai számára, és erre figyelmeztetett Hongkongban Christine Lagarde is. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a két ország között dúló kereskedelmi konfliktus bizonytalanságot okoz a gazdaság szereplői és globális ellátási láncaik számára. „A történelem azt bizonyítja, hogy az importkorlátozások mindenkinek ártanak, különösen a szegényebb fogyasztóknak” – mondta Lagarde, aki a világgazdaság legfőbb prioritásaként a protekcionizmustól való elhatárolódást, a pénzügyi kockázatok elkerülését és a hosszú távú növekedés előmozdítását nevezte meg. Szerinte fiskális eszközökkel vagy strukturális reformok révén lehet a leginkább megszüntetni a globális kiegyensúlyozatlanságot, és az, ami történik, azzal fenyeget, hogy szétszaggatják a Világkereskedelmi Szervezet szabályokra és kölcsönös felelősségre alapozott rendszerét, ami „megbocsáthatatlan, kollektív politikai kudarc” lenne – mondta Lagarde, és felszólította a politikacsinálókat, hogy rendkívüli eszközök bevetése nélkül oldják meg a vitákat.

Az IMF optimista a globális növekedést illetően, de a fiskális stimulus csökkenése, a kamatlábak emelkedése és a pénzügyi feltételek szűkülése árnyékot vet a kilátásokra. A szervezet legújabb elemzése szerint a világ adósságállománya elérte a rekordot jelentő 164 ezermilliárd dollárt, ami 40 százalékkal magasabb a 2007-es szintnél, és a növekedés több mint feléért Kína a felelős. Elsősorban éppen az olyan nagy feltörekvő piacok számára kulcsfontosságú a pénzügyi stabilitás erősítése, mint Kína és India – hangsúlyozta Lagarde.

A kockázatok ellenére az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) az erős exportkeresletre hivatkozva 5,8 százalékról 6 százalékra növelte a földrész idei évre várható gazdasági növekedési kilátásait. A szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint Ázsia fejlődő országaiban 2019-ben 5,9 százalékra lassul majd a bővülés a tavalyi átlagos 6,1 százalék után. Az ABD szerint kockázatot jelent az amerikai protekcionizmus, illetve az arra adott válaszlépések, amelyek alááshatják a globális kereskedelmet, valamint a tőkebeáramlás csökkenése, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a piaci várakozásoknál gyorsabban kényszerül emelni a kamatlábat.

Az ADB Kína esetében is a korábbinál 0,2 százalékponttal magasabb, idén 6,6, jövőre 6,4 százalékos növekedést vár, maga Peking a GDP 6,5 százalék körüli bővülését prognosztizálja. A régiókat illetően Dél-Ázsia fog várhatóan a legjobban teljesíteni, idén 7, jövőre 7,2 százalékos növekedéssel. Délkelet-Ázsiá­ban idén és jövőre egyaránt 5,2 százalékos, Kelet-Ázsiában 6, illetve 5,8 százalékos, míg Közép-Ázsiá­ban 4, illetve 4,2 százalékos GDP-bővülést vár az intézmény.

Lassabb lett az áremelkedés üteme

Másfél éve a legkisebb mértékben, az egy évvel korábbihoz képest 3,1 százalékkal emelkedtek márciusban a termelői árak Kínában. A statisztikai hivatal szerdán nyilvánosságra hozott adatai szerint havi bontásban 0,2 százalékos volt a visszaesés. A fogyasztói árak éves összehasonlításban 2,1 százalékkal emelkedtek, havi összevetésben 1,1 százalékkal visszaestek. Az adatok arra utalnak, hogy veszít a lendületéből a gazdaság. | VG

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.