Mégsem épülhet így pláza Óbudán
A tegnapi bejelentés félrevezető volt, az óbudai plázaberuházás a jelenlegi formájában biztosan nem fog megvalósulni – kommentálta Szatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos azt a hírt lapunknak, hogy új bevásárlóközpont épülhet Budapest III. kerületében. A Szentendrei út és a Bogdáni út kereszteződéséhez tervezett, 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű pláza kapcsán a szakpolitikus közölte, hogy a fejlesztő mindössze egy 2013-as építési engedélyt tud felmutatni, 2015 elejétől viszont új szabályozás van érvényben. Ez utóbbit a köznyelv plázastopként ismeri, s a fenntartható fejlődést biztosítja a kereskedelemben olyan irányelvek szerint, amelyek uniós jogszabályokon alapulnak. Más szóval a projektet bejelentő német ECE vállalatnak nincs érvényes építési engedélye.
Szatmáry jelezte, hogy a teljes engedélyezési eljárást újra kell kezdeni, vagyis a 2019-re ígért építkezésből és a 2021-re kitűzött átadásból jó eséllyel semmi nem lesz, hiába beszélt róla szerdán Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője. A kereskedelmi biztos kiemelte: ha a cég megkezdte volna a 2013-as jóváhagyás alapján a munkálatokat, akkor valóban hivatkozhatna érvényes engedélyezésre, de mivel ez nem történt meg, a 2015-ös szabályozás érvényteleníti a plázastop alóli felmentést. „A beruházó nem kért 2015 után új engedélyt” – tette hozzá.
A Világgazdaság megkeresésére az építtető elismerte, meg kell újítaniuk a „plázastop” alóli felmentésüket. Közlésük szerint most a tervezési folyamatot indították útnak, az építkezés megkezdését csak jövőre, a szükséges engedélyek beszerzése után tervezik, együttműködnek a hatóságokkal.
Szatmáry Kristófot kérdeztük arról a jelenségről is, mely főképp Baldauf László korábbi CBA-elnök gyakorlata nyomán vált ismertté, aki az utóbbi időben sorra adja át a tulajdonában lévő hazai kiskereskedelmi üzletek üzemeltetését nemzetközi multiknak. „Általánosságban azt tudom mondani, hogy ez finoman szólva sem fair, sőt sokan hátbatámadásnak élik meg” – mondta a biztos. Szerinte ugyanis ez a modell olyan ügyeskedés, mely aláássa azt az évek óta tartó kormányzati küzdelmet, amely megpróbálja pozícióban tartani a hazai boltokat a nemzetközi láncok térnyerésével szemben.
Szatmáry jelezte, hogy most is több jogszabálytervezet van az asztalon, amelyek bezárnák e kiskapukat annak érdekében, hogy a magyar kiskereskedelmi boltok talpon maradhassanak az egyenlőtlen versenyben.


