A kedvező fiskális folyamatoknak köszönhetően 4,1 százalékos növekedéssel, 1,8 százalékos deficittel és 2,7 százalékos inflációval számolunk – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetési törvény benyújtásakor. Hagyományosan a működési költségvetés hiányt nem idéz elő, a deficitet a beruházások adják. A jövő évi költségvetés középpontjában a biztonságos növekedés lesz – húzta alá Varga Mihály. – Negyven éve nem volt olyan alacsony a devizaadósság, mint most, de a nemzetközi környezet miatt óvatosan tervezünk, 2019-ben az általános tartalék összegét másfélszeresére, 350 milliárd forint körülire növeljük.
A 2019-es költségvetésnek köszönhetően mindenki előre tud lépni – hangsúlyozta a miniszter. A négyezermilliárd forintnyi beruházás többek között fővárosi és oktatási fejlesztéseket is tartalmaz.
Budapest és a főváros agglomerációjának fejlesztésére ezen belül közel 109 milliárd forint lesz, turisztikára 84 milliárd forint jut. A Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. tőkeemelésére ismét csaknem 107 milliárd forintot irányoz elő a tárca. A most létrejött Miniszterelnöki Kormányiroda 183 milliárd forintos kiadással számolhat, 6,7 milliárd forintos bevétele mellett. Ide került a szerencsejáték-felügyelet, amely jövőre 1,5 milliárd forintot költhet. Itt szerepelnek olyan központi kezelésű előirányzatok, mint a szerencsejátékból befolyó 4,8 milliárd forintos koncessziós díj, a dohánytermékek kiskereskedelmének 1,3 milliárd forintos koncessziós díja, az MFB Zrt. összesen 500 millió forintos támogatása vagy a Magyar Közút Zrt. hétmilliárd forintos tőkeemelése.
A büdzsé nem forgatja fel az adórendszert, megmarad a 15 százalékos szja és a célzott áfacsökkentések is. A közeljövőben a tartós tej áfacsökkentését vizsgálja a minisztérium. Jövőre folytatódnak a megszokott adócsökkentések, a szociális hozzájárulási adó kulcsa 2 százalékponttal lesz kisebb, 19,5 százalékról 17,5 százalékra esik, így százmilliárd forinttal több marad a vállalatoknál.
A demográfiai kihívások leküzdésére további intézkedések várhatók, a CSOK, a gyes és a gyed extra is megmarad, továbbá kiteljesedik a kétgyermekesek adókedvezménye, és több bölcsődei férőhely lesz – sorolta a tárcavezető. Meg kell tartani a nyugdíjak reálértékét, így 2,7 százalékos emeléssel számolunk, ha pedig 3 százalék felett nő a GDP – amire jó esély van –, nyugdíjprémiumot fizetünk – jelentette ki Varga Mihály. Egészségügyre 101 milliárddal, oktatásra 15 milliárd forinttal jut több, és a honvédelmi büdzsé megháromszorozódik. A köztisztviselők béremelésének részleteiről az ősszel dönthetnek.
„Alapvetően reálisak a költségvetési terv fő számai, mi 4 százalékot alulról súroló növekedéssel és valamivel gyorsabb inflációval számolunk” – értékelte a Világgazdaság kérésére a fő számokat Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A szakértő az előirányzatnál dinamikusabb fogyasztásbővüléssel számol, a többi fő indikátor nagyjából megfelel a Takarékbank prognózisának. Suppan Gergely szerint a beruházások esetleges idei csúszása további lendületet adhat a jövő évi növekedésnek, de a kapacitáskorlát visszafoghatja a bővülés ütemét. Munkaerőhiány nélkül akár 5 százalékkal is nőhet a GDP. Az uniós projektek lezárása jövőre lendülhet be, így a számlákat elkezdheti kiküldeni a kormányzat az EU-nak, ami a pénzforgalmi szemléletű egyenleget akár többletbe is fordíthatja. A szakember szerint elképzelhető, hogy 2020-ra már több százmilliárdos többletből gazdálkodhat a költségvetés, de a számlák kiküldésének üteme a kormányzattól függ.
A nyáron elfogadhatják a tervezetet
A tavaszi ülésszak utolsó napján, július 20-án fogadhatja el a parlament a költségvetési törvény tervezetét – jelentette be a költségvetés átvételekor Kövér László, az Országgyűlés házelnöke. Az általános vita június 27. és 29. között lehet, a részletes bizottsági vita pedig július 3. és 5. között. A költségvetési bizottság július 12. és 15. között tárgyalja a dokumentumot, 13-án terjeszti a javaslatot a plénum elé. Az összegző módosításokról 16-án dönthet az ülés, ezután lesz a 20-i zárószavazás. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.