Világszerte mintegy 3700 vízerőművet építenek vagy terveznek, ebből 147-et az Amazonason. Ám az ilyen beruházásoknál jellemzően nem a valós kiadásokkal számolnak, így a költségeket alulbecsülik, aminek súlyos gazdasági, társadalmi és környezeti következményei vannak az Egyesült Államok tudományos akadémiájának tanulmánya szerint, amelyre a Mongabay.com hivatkozik. A tanulmány összeállítói hangsúlyozzák: a technológiára továbbra is nagy szerep jut az energiaforrások diverzifikálása során, de a kormányoknak és az érintett vállalatoknak a jövőben az eddiginél nagyobb körültekintéssel kell eljárniuk. 2017-ben a vízerőművek adták a megújuló alapú ártermelés 16 százalékát az IEA adatai szerint
A hivatkozott felmérés úgy számol, hogy az elmúlt száz évben világszerte körülbelül 472 millió embert érintett kedvezőtlenül a vízerőművek építése: nehezebben juthattak élelemhez, megromlottak az életkörülményeik, közösségek sorának kellett máshová költöznie, és felmérhetetlen kulturális veszteségeik keletkezhettek. Egyedül a brazíliai Tucuruí-gát üzembe helyezése miatt 60 százalékkal esett az Amazonas halhozama, mezőgazdasági területeket kellett elárasztani, de más erőforrások is hozzáférhetetlenné váltak, mindez mintegy százezer, a folyó mentén élő lakost érintett. Ráadásul a PNAS kutatói által megvizsgált beruházások átláthatatlanok voltak, és felmerült az állami megbízók, valamint az érintett cégek közötti korrupció gyanúja is. Ezért – áll a tanulmányban – újabb vízerőmű építését nem lenne szabad elkezdeni független szakértők által készített olyan, környezetvédelmi és társadalmi hatástanulmány nélkül, amely azt is kimutatja, hogy a létesítmény nagyobb előnyöket ígér a várható károknál, valamint a negatív hatások garantáltan megakadályozhatók. A kormányok felelőssége a jobb átláthatóság, a valóságnak megfelelő pénzügyi, társadalmi, kulturális és környezetvédelmi költségek kimutatása és közzététele. Kritikus fontosságú az érintett folyó folyásirányának és halhozamának alakulása.
Észak-Amerikában és Európában eddig több vízerőművet bontottak el, mint amennyit építettek. 2006 óta egyedül az Egyesült Államokban hatvan ilyen létesítménytől váltak meg, mert a kisebb vízerőművek javítása háromszor annyiba is kerülhet, mint a bontásuk. Ám a bontás is olyan drága – nyilatkozta az internetes lapnak Emilio Moran, aki egy, a Sao Pauló-i Kutatási Alapítványnál készült felmérés vezető kutatója –, hogy ha a beruházás indításakor ezt a költséget is figyelembe vennék, meg sem építenék a vízerőművet. (Ez a tanulmány a hatalmas, szintén brazíliai Belo Monte-vízerőműre összpontosított.)
A Brazíliában működő vízerőműveket harminc évre tervezték, és bár az üzemidejük fejlesztésekkel meghosszabbítható, a beépített anyagaik öregszenek, a felgyűlő üledék és iszap miatt egyre kevésbé termelnek gazdaságosan, rossz esetben le is állhatnak. Ez utóbbi katasztrófa: 1976-ban az Egyesült Államokbeli Teton-gát leállása tizenegy ember életét követelte, és több mint kétmilliárd dollárnyi kárt okozott. 2018-ban negyvenen haltak meg, több százan eltűntek, és hatezer lakost kellett elköltöztetni, amikor beomlott a laoszi Xe-Pian Xe-Namnoy vízerőmű a Mekong völgyében, ahol most is épül két ilyen nagy létesítmény. Ráadásul a klímaváltozás miatt például az Amazonas és a Colorado vízhozama esik. Az utóbbi vízszintje már 40 százalékkal alacsonyabb, mint amikor ráépítették a Hoover-gátat, amely az eredetileg tervezettnél negyedével kevesebb áramot ad, a térségben áramellátási zavarra készülnek.
Kisebb zölderőművek kellenek
Míg a nagy erőművek jellemzően a lakosságtól távol vannak, a kisebbek olyan települések közelében létesíthetők, amelyeknek nincs áramhálózati kapcsolatuk – mutatott rá az internetes lapnak Emilio Moran. Szerinte ugyanezen okból több hálózaton kívüli nap-, szél- és biomassza-erőműre is szükség lenne a világban. | vg
