
Profitrealizálás akasztotta meg az aranyralit, de nem lesz tartós a pihenő
Az arany árfolyama várhatóan több mint 3 százalékkal esik ezen a héten, miután a hét elején még újabb történelmi csúcsot ért el, unciánként 4381,29 dollárra futva. A jegyzés zsinórban kilenc héten át emelkedett, amit az amerikai monetáris lazítás megkezdése, valamint a növekvő geopolitikai feszültségek miatt felerősödött biztonságos menedékre törekvés hajtott.

Profitrealizálás akasztotta meg az aranyralit
A sárga fém spot, azaz azonnali ára a péntek reggeli tengerentúli kereskedésben 1,5 százalékkal, 4062,48 dollárra esett unciánként, az amerikai határidős arany ára pedig 1,7 százalékkal, 4076,41 dollárra csökkent. Később azonban kissé magára talált az arany, és 4143 dollárig pattant vissza a kurzus.
Úgy tűnik, a profitrealizálás katalizálja az áresést az elmúlt hetekben kialakult hatalmas vételi hullámok után. A spot arany drágulása drámai mértékű volt, az árak augusztus vége óta ezer dollárral emelkedtek unciánként. A piaci szereplők pedig már egyre idegesebbek voltak, mivel a felfelé irányuló trendet egyértelműen fenntarthatatlannak látták
– írták az ING elemzői befektetőknek szóló jegyzetükben.
Az arany további drágulása ellen hathatott, hogy a Fehér Ház csütörtökön megerősítette:
Donald Trump amerikai elnök a jövő héten Dél-Koreában találkozik Hszi Csin-ping kínai államfővel, ami a világ két legnagyobb gazdasága közötti kapcsolatok javulását ígéri, így a menedékszerep is veszített fontosságából.
Amellett a piac elbizonytalanodott az amerikai kamatvágási ciklus folytathatóságában is, hiszen az előzetes becslések szerint 3,1 százalékra nőhetett szeptemberben az éves fogyasztói infláció az augusztusi 2,9 százalékról.
A kormányzati leállás dacára pénteken mégis kiadott hivatalos adatok szerint azonban az év kilencedik hónapjában
- csupán 3 százalékra nőtt az áremelkedés üteme,
- sőt, az előző hónaphoz mért infláció 0,4 százalékról 0,3 százalékra mérséklődött.
Ez pedig azt jelenti, hogy ajtó-ablak nyitva a Fed újabb kamatcsökkentése előtt.
A hír felröppenését követően fordult meg az arany árfolyammozgása is, gyakorlatilag egy óra alatt ledolgozva napi veszteségét.
A Goldman és a JPM továbbra is optimista az aranyra
Az amerikai nagybankok az árfolyamkilengések dacára továbbra is optimisták az aranyra. A Goldman Sachs szerint például a központi bankok és a magánbefektetők kereslete is töretlen maradt a nemesfém iránt.
A közelmúltbeli eladási hullám ellenére úgy véljük, hogy a felvásárlások tovább folytatódnak, és a 2026 végére adott 4900 dolláros előrejelzésünket is inkább felfelé irányuló kockázat övezi
– jelentették ki.
Az aranypiacra tartó pénzbeáramlások szeptember–októberben is folytatódtak, mivel a jegybanki vásárlások szezonálisan is fellendültek, miközben a Fed várt kamatcsökkentései vonzóbbá tették az aranyat követő ETF-állományokat és a fizikai arany vásárlását is.
A JPMorgan (JPM) elemzői csapata is most jött ki új becslésével, amelyben 80 százalékkal, unciánként 3850 dollárra emelte hosszú távú aranyár-előrejelzését a korábbi 2100 dollárról, amit a makrogazdasági és monetáris környezetben bekövetkezett alapvető változásokkal, kiemelten a történelmi mértékű – az arany tartalékdeviza-szerepét erősítő – amerikai eladósodással indokoltak.
Az elemzők rámutattak, hogy az 1930-as és 1970-es években, amikor hasonlóan fokozódott az arany tartalékvaluta-szerepe, a folyamatot átlagosan körülbelül 90 százalékos áremelkedés kísérte.
Hozzátették, hogy ha a nem amerikai befektetők eddigi amerikai eszközeik mindössze 0,5 százalékát – évente körülbelül 70 milliárd dollárt – aranyba helyeznék át,
a jegyzés 2029-re akár 6000 dollárra is felkúszhatna.





