BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hónapról hónapra bővíti hálózatát a FlixBus

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ukrajnában erősíti pozícióit az ott már 2017 óta aktív, németországi központú, nemzetközi távolságibusz-szolgáltató FlixBus, amely a napokban együttműködési megállapodást írt alá az ukrajnai EuroClub társasággal. Az e partnerségre támaszkodó járatok első célállomásai Kijev és Lvov, de a buszok megállnak Zsitomirban és Rivnében, az ukrán határ előtt a többi között még Budapesten, Krakkóban és Bécsben, Németország több városában, köztük Berlinben és Münchenben. A felsorolt megállókból az utasok a társaság más járműveire átszállva eljuthatnak számos nyugat- és közép-európai városba is. Az év végéig a FlixBus szeretné megteremteni a dnyiprói, a harkovi és az odesszai összeköttetést – minderről a Kyiv Post számolt be.

A három fiatal müncheni vállalkozó által 2013-ban startupként indított FlixBus, ahol teheti, helyi vállalatokkal köt partnerséget. „Minden vonalunkon olyan cégeket keresünk, amelyekre a buszok üzemeltetése szempontjából leginkább számíthatunk, például a karbantartás, a járművek felszerelése, vezetése és minden olyan szempontból, amelyre az út során szükség lehet” – idézi a lap a társaság ukrajnai és lengyelországi tevékenységéért felelős vezetőjét, Michal Lemant. Az ilyen együttműködések révén az adott országok helyi adóbevételhez jutnak, nő az üzemanyag-forgalmuk, a foglalkoztatottságuk, és más hozzáadott érték is megjelenik. Tavaly például egyedül Lengyelországban mintegy tízmillió euró adót fizetett a FlixBus Michal Leman tájékoztatása szerint, aki közölte: várhatóan Ukrajna is hamarosan hasonló adóbevételhez jut.

A társaság 5–15 eurós speciális diszkontjegyekkel indította ukrajnai tevékenységét, a normál tarifájával pedig például Kijevből Krakkóba 21 euróért, Prágába 44 euróért, Hannoverbe pedig 72

euróért lehet eljutni. Egy utasnak legfeljebb két csomagja lehet: egy 20 és egy 7 kilogrammos, a fedélzetre csak az utóbbi vihető fel. A cég éjszakai járatain biztonsági okokból két sofőr van. A buszokat számos biztonsági berendezés mellett felszerelték olyan eszközökkel, amelyek elalvást akadályozó jeleket adnak a vezetőknek. A társaság azon túlmenően, hogy megvetette a lábát Németországgal együtt 28 európai országban, egy éve megjelent az Egyesült Államokban, azon belül Kaliforniában is. Az idén márciusban már bevette Texast, Louisianát és Mississippit, áprilisban Utah-t, május végén pedig a keleti parton létesített napi több mint tíz összeköttetést New York City, Washington D. C., Baltimore és Richmond között.

Magyarországon még mínuszban

Magyarországi leányvállalata, a budapesti FlixBus Hungary Kft. 2017 áprilisában jött létre, négy célállomása Győr, Budapest, Siófok és Balatonföldvár. Berlinből Budapestre például 35,99 eurótól induló áron hozza el a társaság az utasokat. Magyarországon még várat magára a Lengyelországban már megvalósított, Ukrajnában pedig beígért adófizetés, mert a kft.-nek tavaly nem volt adófizetési kötelezettsége. Annak ellenére ugyanis, hogy tavaly a 2017-es, törtévi bevételnek több mint a háromszorosát kitevő, 398,5 millió forintos forgalmat bonyolított le, az adózott eredmény során 47,3 milliós veszteséget mutatott ki, az előző évi mínusz csaknem négyszeresét. Igaz, 2018 még a piaci bevezetés évének számít. | VG

 

A vonat a folytatás

A társaság holnapja szerint a FlixBusé Európa legnagyobb városok közötti buszhálózata, egyes németországi járatain kizárólag elektromos buszokat használ. Csak az egyik márkája a szintén fiatal FlixMobility szolgáltatónak, amely tavaly a FlixTrainnel már a nagy távolságú vasútvonalakon is megjelent, indulásként Németországban. | VG

Lengyelországban

10

millió euró adót

fizetett a cég

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.