BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aligha oltják az ősztől a hetedikes fiúkat

Az MSD Pharma szerint az ősszel elkezdődhetett volna a hetedikes fiúk HPV elleni oltása, mert az oltóanyag rendelkezésre áll a vakcinatenderben.

Az új tanévben szeptember 12-ig kérhetik a hetedikes lányok szülei az ingyenes humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást. A Világgazdaságnak nyilatkozó iparági szereplők szerint, ha az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eddig nem jelezte a tendergyőztes MSD Pharma Hungarynek, hogy szállítsa le a megfelelő mennyiségű oltóanyagot, akkor szinte biztos, hogy a fiúk HPV-oltása az idén ősszel sem kezdődik meg, mert az esetleges év közbeni kezdés felborítaná az oltási rendet.

„Az érvényes közbeszerzési keret­megállapodás terhére a lányok 2019-es őszi oltására 50 ezer adag vakcinát kiszállítottunk a nyár elején a Nemzeti Népegészségügyi Központ disztribútorának, a Hungaro­pharmának – válaszolta a Világgazdaságnak az MSD Pharma Hungary. Közlése szerint a fiúk oltására szánt vakcinákra a kormánytól még nem érkezett beszerzési igény.

A közbeszerzési eljárás szerint a gyógyszergyártó 3,4 milliárd forintért 120 ezer vakcinát biztosít, valamint 2020 márciusáig opcionálisan további 160 ezer adagot a tizenkét évesek HVP elleni oltásához. A gyógyszercég lapunkkal korábban azt közölte, hogy „ha az egészségügyi kormányzat úgy dönt, akár már az ősszel elkezdődhet a hetedik osztályos fiúk HPV elleni védőoltása, mert – az opcionális rész lehívásával – az oltóanyag rendelkezésre áll a vakcinatenderben”.

Érdeklődésünkre az Emmi azt közölte, hogy a fiúk HPV elleni oltásával kapcsolatban a tárca jelenleg is vizsgálja az oltás bevezetésének lehetséges időpontját. Magyarországon a 2014–2015-ös tanévben vezették be a serdülő lányok HPV elleni önkéntes védőoltását. Erre a célra eddig 6 milliárd forintot fordított az egészségügyi kormányzat. 2014 óta több mint 170 ezer hetedik osztályos lány kapta meg a védőoltást, az augusztusi adatok szerint pedig az idén már csaknem 37 ezer. Az egészségügyi államtitkárság hozzátette: Magyarországon az átoltottság (a beoltottak aránya) az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ szerint is kimagasló a HPV elleni oltási kampányokat bevezető európai országok között.

Magyarországon a méhnyakrák vezető halálok, ez a mellrák utáni második leggyakoribb nemi szervi daganat. Évente 1200-1300 nőnél diagnosztizálnak rosszindulatú elváltozást, amely csaknem 500 esetben halálos kimenetelű. Ugyanakkor még mindig sok az olyan szülő, aki nem kéri leánygyermekének az ingyenes vakcinát. A 2018–2019-es tanévben 8710 szülő küldött vissza elutasító nyilatkozatot, de a tendencia javuló, mert egy évvel korábban még tízezer szülő mondott nemet a HPV elleni vakcinára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.