Világgazdaság

Megvenné a Stadler a járműjavítót

A Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel együtt gyártaná le a ke­­retmegállapodásban szereplő, utolsó 21 emeletes vonatot is a Stadler, amely vételi ajánlatot is tenne partnerére – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Dunai Zoltán, a Stadler magyarországi csoportjának igazgatója.

A napokban döntött a kormány a MÁV-Start és a Stadler keret­meg­állapodásában szereplő negyven vonat utolsó tételének a lehívásáról is. Készen áll a Stadler a munkára?

Nagyon örülünk, hogy a kormányrendelet ilyen rövid idő alatt megszületett, miután szeptember elején a MÁV-Starttal megkötöttük a szerződést a még le nem hívott, 21 KISS emeletes motorvonat megrendeléséről. Ezzel ugyanis hatályba lépett a megállapodás, lehetőséget adva arra, hogy 2022 végéig mind a negyven szerelvényt üzembe helyezhessük Magyarországon, és azok részt vegyenek a személyszállításban. A több mint százmilliárd forintos megbízás jelentősen növeli a szerződésállományunkat, amelyen belül a szolnoki forgóvázüzemünk 252 további forgóváz gyártására kap megbízást.

Mely partnerekkel osztozik

a Stadler az említett, bő százmilliárdon?

Ismert, hogy a Dunakeszi Járműjavító (DJJ) alvállalkozóként már részt vesz az eddig lehívott szerelvények betétkocsijainak összeszerelésében, és e társaság végzi a komplett járművek üzembe helyezését is. Együttműködésünket szeretnénk kiterjeszteni a mostani 21 vonatra is, mivel a partnerség kezdeti nehézségei után mára összerázódtak a felek, a közös munka zökkenőmentessé vált. A gyártás ütemesen zajlik, már három vonat van próbafutáson, és készül a többi is.

Nem érinti kedvezőtlenül a kooperációt, hogy a hatályos kormányhatározat szerint a DDJ-t november 29-ig meg kell vásárolnia az oroszországi Transzmasholding magyarországi leányvállalatának?

A magunk részéről nemcsak hosszú távú együttműködésben gondolkodunk a DJJ-vel, hanem tulajdonszerzésben is. Már több ízben kifejeztük a szándékunkat, hogy szívesen teszünk a járműjavítóra vételi ajánlatot.

Mikorra várható az ajánlattétel?

Ajánlatunk kidolgozása folyamatban van.

Hogyan zárja 2019-et a Stadler Magyarországon?

Kitűnő évet zárunk, mert nemcsak a járműeladási szerződéseink léptek hatályba, hanem van egy jelentős megbízásunk is a szintén általunk gyártott, piros FLIRT-ök színvonalemeléséről, a cél az, hogy e vonatok is elérjék a kék FLIRT-ök színvonalát az utaskomfort szempontjából és más téren is. Ennek alapján a Stadler szervizdivíziója is jó lábakon áll Magyarországon. Kiemelendő, hogy az idén hatszáz alumínium kocsitest készül a szolnoki üzemünkben, a forgóvázüzemünk pedig annyira megnövelte az árbevételét, és annyira megsokasodtak a megbízásai, hogy az egység új csarnokba költözik, amely a volt szolnoki cukorgyár területén létesült.

Hol tart a költözés?

Már az átadás előtti állapotnál, pillanatnyilag a gépeket és a berendezéseket telepíti a fővállalkozó. A költözést az év utolsó napjaira tervezzük, utána indulhat a kísérleti gyártás. Az avatás februárra, márciusra várható. A korábbi csarnokot pedig elfoglalhatja az alumínium kocsitesteket gyártó üzemünk.

Ezek is érdekelhetik