VG | Várhatóan 2021 júliusától vissza nem térítendő támogatásra lehet majd pályázni lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez – tette közzé az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az elképzelések szerint a támogatott háztartási kiserőművekre a jelenlegi szaldóelszámolás helyett a bruttó elszámolást alkalmazzák majd. Az előbbiben az éves szinten termelt és használt áram különbségét kell rendezni az áramszolgáltatónál, az utóbbiban viszont külön-külön határozzák meg a hálózatból vásárolt és a napelemmel termelt, azonnal el nem fogyasztott energia egységárát. A vételezett energia ára azonos azzal, ami a nepelemes termelő ellátási szerződésében szerepel, a lakossági fogyasztóknál tehát az egyetemes szolgáltatás egységárával. A termelt áram áráról még nem született döntés.
Az uniós szabályozással összhangban 2024. január 1-jétől egyébként sem lehet szaldóelszámolásra jogosító új hálózati csatlakozást létesíteni – emlékeztetnek a közleményben. Az addig megkötött hálózathasználati szerződéssel rendelkező, vissza nem térítendő támogatásban nem részesülő háztartási méretű napelemes rendszereknél megmaradnak a ma hatályos elszámolási szabályok. Ezeknek a beruházásoknak a finanszírozásához magánszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek továbbra is igényelhetik a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program kamatmentes energiahatékonysági hitelét. A minimum 10 százalékos önerővel igényelhető forrás a fűtési rendszerek korszerűsítése, szigetelés, nyílászárók cseréje mellett megújuló energiát hasznosító berendezések (napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk) beépítésére is fordítható.
A készülő program egy előre megadott beruházási értékhatárig biztosíthatja a támogatást, várhatóan a kevésbé fejlett régiókban élő, nagycsaládos háztartásoknak a napelemek telepítése mellett a fűtési rendszerek elektromossá tételéhez is. A jogosultak pontos köréről, a támogatási intenzitás mértékéről és a támogatható rendszerek felső teljesítményhatáráról a következő hónapokban születhet döntés.
A terveket az Európai Bizottsággal is egyeztetni kell. Az Új nemzeti energiastratégia szerint a következő évtized elejére legalább 200 ezer hazai háztartásnak kell rendelkeznie átlagosan 4 kilowatt teljesítményű, háztetőre szerelt napelemmel.
Az országot
ellephetik a
4
kilowattos házi naperőművek
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.