A hét eleji korrekciót követően a legtöbb börze felpattant tegnap, és míg Ázsia negatív hangulatú napot zárt, Európa és Amerika főbb tőzsdeindexei erősödni tudtak. Köztük volt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX is, amely 0,6 százalékkal erősödött. A magyar részvénypiac forgalma megközelítette a 14 milliárd forintot. A vezető papírok közül az OTP-részvények árfolyama 1,4 százalékkal erősödött, a Telekom papírjainak kurzusa 0,9 százalékkal került feljebb, és 0,6 százalékkal drágult a stratégiáját megújító Mol papírjainak ára is. A Richter kurzusa azonban 0,9 százalékkal gyengült. A tegnap jelentő Graphisoft Park részvényesei díjazták, hogy a társaság összesen tízmillió eurós osztalék kifizetését tervezi a múlt év terhére, és az ingatlanpapír árfolyama 5,2 százalékos ralival búcsúzott 77,5 millió forintos forgalom mellett. A legnagyobb visszaeső tegnap az ANY papírja volt, a biztonsági nyomda részvényárfolyama 2,2 százalékkal csökkent.
A bankközi devizapiacon tőzsdezáráskor egy euró 359,5 forintot ért, ez 0,3 százalékos napon belüli gyengülés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.