Megszakadtak a tárgyalások a Thyssenkrupp acélipari divíziójának eladásáról a német cég és a Liberty Steel között. A Financial Times az esseni székhelyű társaság pénzügyi vezetőjét, Klaus Keysberget idézve azt írta, hogy a vállalat nyitott volt az eladásra, de az álláspontok – főleg az üzletág értéke kapcsán – nem közeledtek. A lap szerint a Liberty is azt közölte, hogy elsősorban az ár volt a tárgyalások leállításának fő oka. Az eladósorba került üzletágra a brit kérő mellett korábban az indiai Tata Steel, a német Salzgitter és a svéd SSAB foga is fájt.
A német iparvállalat közölte: az eladás helyett egyelőre megtartják portfóliójukban az acélipari üzletágat, és saját forrásaikból fogják fejleszteni. A cégvezetés korábban azzal számolt, hogy az eddig értékesíteni kívánt szegmens megtartása évi több mint félmilliárd eurós befektetést igényel. Ezenfelül a következő öt évben 800 millió eurót terveztek elkölteni a létesítmények modernizálására. A német társaság acélipari ága egyébként éppen az elmúlt hónapokban nyert új lendületet. Ennek hátterében leginkább az állt, hogy a fémek ára lényegesen emelkedett, miközben a feldolgozóipar és a járműipar kilábalóban van a válságból. A múlt év utolsó három hónapjában például 17 százalékkal nőttek a megrendelések, az eladások pedig 7 százalékkal az egy évvel korábbihoz mérten. A frankfurti tőzsdén jegyzett Thyssenkrupp-részvények tegnap délután 2,3 százalékkal 11,2 euróra estek, de a kurzus az év elejétől számítva majdnem 40 százalékos felértékelődésen van túl.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.