Nem a fejlődés a normalitás és a krízis a rendkívüli, hanem pont fordítva – hangzott el azon a panelbeszélgetésen, amelyen a Magyar Közgazdasági Társaság felkérésére hazai szakértők igyekeztek értelmezni és elemezni, mit gondolnak napjaink világfolyamatairól a vezető think tankek, és mi lehet Magyarország szerepe a közeljövőben.
Fotó: Cris Cantón
Az aktuális helyzetértékelések két fő gondolatcsoportba rendezhetők:
- A világban látható folyamatok nemcsak ideiglenes események, például a koronavírus-járvány vagy az orosz–ukrán háború eredményei, hanem általánosabb átalakulásból következnek.
- Hiú remény, hogy a piaci hullámzások után visszatérünk majd egy közelmúltbeli békeidőbe, mert abból kiléptünk, és nem látszik világosan, hogy mi jön helyette.
A jelenlegi hangulat az 1929-es nagy válságra és a hetvenes évek olajkrízisére emlékeztet
– mondta Szepesi Balázs szociológus, közgazdász, a Mathias Corvinus Collegium Közgazdasági Iskolájának vezetője. Kifejtette: az olajválság addig tartott, amíg sokan úgy gondolták, a kommunizmus működhet, majd a technológiák átgondolására volt szükség, arra pedig csak a kapitalizmus tudott válaszolni, a tervgazdaság nem. Most a kérdés, hogy ki lesz képes az új világ logikáját megérteni, és alkalmazkodni hozzá.
Kitért arra, hogy a Covidhoz hozzászoktunk, a klímasemlegesség szándéka sem tűnik el, sőt, a környezetvédelem a biztonságpolitikával összefonódva alapkérdés lehet.
Felerősített folyamatok
Sass Magdolna, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Világgazdasági Intézetének igazgatója szerint sem a Covid a vízválasztó, hanem a 2008–2009-es válság: „Ha megnézzük, hogy alakultak a globális értékláncok, akkor azt látjuk, hogy addig volt egy növekedés, utána pedig stagnálás, esetleg apó visszafordulás. Ezt erősítette fel a járvány, tavaly óta pedig a háború.”
Élénk vita bontakozott ki arról, hogy nem értékeljük-e túl napjaink eseményeit a régmúlttal szemben. A feldolgozott elemzések szerint
szigorúan statisztikai alapon az orosz–ukrán háború átlagos, a 13. legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktus, és például az amerikai beavatkozás idején Iraknak nagyobb volt a GDP-je, mint Ukrajnának most.
Ehhez tette hozzá Bod Péter Ákos, az MTA doktora, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke, hogy a földrajzi közelség is befolyásolja az érzékelésünket és értékelésünket, továbbá a krízis fogalmát is érdemes vizsgálni.
„Minél idősebb az ember, annál több krízist átélt, annál gazdagabb az ismerete” – mondta Bod Péter Ákos. „A krízis a szervezetek normál állapota, egy házasságnak, az ország életének is. Amikor éppen nincs semmi ilyen, na akkor kell nagyon figyelni, mert akkor szoktak elromlani a gazdaságpolitikák.”
Mit válaszol Magyarország?
Egyetértés mutatkozott abban, hogy Magyarországnak a mérete és kitettsége miatt okos válaszokat kellene találnia napjaink kérdéseire.
Sass Magdolna szerint olcsó-közepes bérű a részvételünk a nemzetközi munkamegosztásban, a kényszereink nagyobbak, a mozgásterünk kisebb, amivel egyetértett Szepesi Balázs is. Kifejtette: az egyik legnyitottabb gazdaság a miénk, ami a világban történik, azt hamar megérezzük.
Relatíve tőkeszegények is vagyunk, kevés irányítópozíciót foglalunk el a világ értékláncaiban, ezért a kulcskérdés, hogy akár egyéni, akár régiós, akár országos szinten kinek mire van szüksége ahhoz, hogy jó pozíciót építsünk ki.
Egyébként is kulcskérdésnek tűnik, hogy a nagyobb állami kontroll vagy a regionalitás felé mozdul el a világ.
„Deglobalizációt látunk, vagy csak a globalizáció korrekcióját, esetleg minden megy tovább?” – kérdezte Sass Magdolna, aki szerint senki sem jelenthet ki biztosat.
Fotó: Marian Weyo
„Minden ügy egyedivé válik, és az erő nemcsak akkor van velünk, amikor fegyverrel lőnek, amikor a kínai nagy testvér figyel, hanem akkor is, amikor a számítógépen repülőjegyet veszünk, és az algoritmus megváltoztatja az árat” – reflektált Szepesi Balázs. „Ennek milyen etikai, társadalmi, politikai következményei lehetnek, hogyan lehet egyenlőségről, esélyegyenlőségről, demokráciáról beszélni, a technológiai feltételei megvannak-e egyáltalán – ez nagy kérdés.”
Optimizmus vs. pesszimizmus
Felvetődött, hogy a Google-szerű cégek és technológiák a jelen helyett nem a közelmúltat jelentik-e már inkább, a mesterséges intelligencia pedig a jövő helyett a jelent. Vita tárgyát képezte, hogy az Európai Unió jól vagy rosszul működik-e: az eltérő vélemények szerint a koronavírus-járványt jól kezelte, az orosz–ukrán konfliktust nem, intézményi válságban is van, az euróból sem lett világvaluta. Bod Péter Ákos megfogalmazása szerint
annyira eltérők a célországok, a belső érdekek és adottságok, hogy a migráció nem oldódott meg,
de mivel értékelése szerint az orosz energiafüggőségtől hatékonyan szabadul az EU, ő az unió általános jövőképével kapcsolatban pesszimistából néhány év alatt optimistává változott.
Bizakodását kevéssé osztották a szakértő kollégák, ugyanakkor mindannyian kitekintettek 2024-re.
Szerintük elhúzódhat az lehet is, a mesterséges intelligencia mellett pedig senki sem sétálhat el. Afrikában a fiatalság és az újraiparosodás a kulcskérdés, míg az USA-ban jövő év végén elnökválasztás következik.
Amikor újra és újra felvetődik, hogy helyi receptek működjenek – aminek mindig nagy szimpatizánsa voltam –, az általában azt jelenti, hogy halvány lila gőzünk sincs, mit kéne tenni
– mondta az általánosságban pesszimista Szepesi Balázs. „El kéne fogadni, hogy radikálisan különböző megoldásokat választunk. Amikor a gazdasági kultúrát vizsgáljuk, a következők a kérdések: mennyire tud egy közösség működni? Mennyire tud egy ország versenyképesen termelni? Milyen az elit felkészültsége és működőképessége? Ebből a szempontból viszont optimista vagyok, mert a tőkeszegénység mellett kulturálisan erősek vagyunk.”
