A Föld lakossága tavaly novemberben átlépte a 8 milliárd fős határvonalat, ezért joggal érezhetjük, hogy nagyon sokan vagyunk. Ugyanakkor lassan nem a túlnépesedés, hanem a népességfogyás problematikájával is elkezdhetünk foglalkozni – attól ugyanis, hogy még nem látszik, igenis készülhetünk rá.
„Manapság általános vélekedés, hogy a környezeti problémák miatt jobb, ha kevesen vagyunk. De a globalista nézőpont hibás, mert képtelen érzékelni a lokális, akár kontinentális, regionális vagy nemzeti különbségeket” – mutatott rá Tóth I. János demográfus, filozófus, a Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének habilitált docense.
Megemlítette, hogy az amerikai Stanford Egyetem 1994-ben végzett kutatása szerint a bolygónkon 1,5-2 milliárd ember lenne az ideális, de az ilyen hangzatos kijelentéseknek nincs sok értelme,
mert szintén nem veszik figyelembe a területi különbségeket: ha az említett létszámú embert koncentrálnák a Föld bármely pontjára, az ugyancsak hatalmas gondokat okozna, tehát az átlagolás, az általánosítás helytelen út.
Csak Fekete-Afrika nem akar megállni
Az emberiség létszáma az 1800-as évektől gyorsan nőtt, és 2022. november 15-én vitte át a 8 milliárdos határt. Ugyanakkor a növekedés már nemcsak elkezdett lassulni, de a 21. század végére meg is áll, majd elkezdődhet a csökkenés – kivéve Afrika szubszaharai térségét, másképpen Fekete-Afrikát, mert az ENSZ Népesedési Osztálya szerint ott ekkortól sem lesz csökkenés.
A 2000 és 2018 közötti időszak mintáján Afrikában 56,6, Európában viszont csak 2,1 százalék volt a növekmény, és még nagyobb az ellentét, ha azt nézzük, hogy Kelet-Európában olyat területeket is találni, ahol máris csökkent a létszám. Magyarországon például 1981-ben voltunk a csúcson, akkor 10,7 millió volt a lakosság mérete, a tavalyi 9,6 milliót mért, 2050-re pedig csupán 8,49 millióan maradunk.
Az évi negyvenezres fogyásunkat kétféleképpen lehetne ellensúlyozni, ám egyik sem reális: az első elméleti lehetőség a jelentős bevándoroltatás, a második a születésszám 30 százalékos emelése.
Beindultak láthatatlan folyamatok
További vizsgálandó szegmensek, hogy miközben világátlagban a születéskor várható éllettartam tovább nő, a termékenységi arányszám (azaz, hogy az anyák átlagban hány gyermeket szülnek) csökken: 1960 és 2100 között előbbi mutató 53-ról 77-re emelkedik, utóbbi viszont 5-ről 2-re csökken. Mindez azt jelenti, hogy nemcsak elöregednek társadalmak, de ha 2,1 alá esik a termékenységi mutató, akkor elkezdenek zsugorodni is, mert fogyásnak indul a női népesség, tehát egyre kevesebben lesznek, akik szülni tudnak.
Furcsaság az is, hogy miközben India valószínűleg már megelőzte Kínát, és majd másfél milliárd emberrel a Föld legnépesebb országának számít, a termékenységi mutatója leesett 2 alá, tehát elkerülhetetlennek látszik a népességszám-változás visszafordulása.
A világ 46 százaléka ugyancsak a bűvös, 2,1-es érték alatt tartózkodik, Dél-Korea kirívó 1,1-ddel zárja sort – persze a lista másik végén Niger 6,7-del vezet... Ugyanakkor a népességrobbanás sem fenntartható a környezeti korlátok miatt, ami Afrikára különösen igaz. Mindez előrevetíti, hogy igenis jön a népességnövekedés mérséklődése, aztán a fogyás, csak még képtelenek vagyunk érzékelni, mert a népességfogyás láthatatlan.
Ha megszületik egy gyermek, azt mindenki látja, de ha nem születik meg, azt akkor senki sem észleli, csak évtizedek múlva tűnik fel: Kínában 30 éve a 2,1-es termékenységi ráta alatt vannak, mégis csak 2022-ben kezdtek el számszerűen fogyni
– mondta Tóth I. János.
Nem elég nagy a takaró
További érdekes téma, hogy mekkora az ökológiai lábnyomunk. Aligha meglepetés, hogy itt is hatalmasak a területi különbségek, az északi félteke, azon belül is Észak-Amerika a legterhelőbb – mi pont az átlagot hozzuk –, viszont a természeti tartalékok inkább a déli féltekén találhatók.
Összességében a hetvenes évek óta deficitben vagyunk, nagyobbak az igényeink, mint a lehetőségeink – és ennek csak egy összetevője a népességnövekedés, a többi gazdasági-kulturális kérdés.
