Károsabb lehet a környezetre a halfogyasztás, mint azt gondoltuk – derül ki egy friss kutatásból, melyet a BBC szemlézett. A korábbi tudásunk szerint a halhús karbonlábnyoma alacsonyabb más, állati eredetű fehérjékénél, hiszen a víziállatok nem igényelnek földterületet és gondozást sem.
A Nature című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint azonban a vonóhálós halászat során nagyjából annyi széndioxid szabadul fel, mint amennyit a légi közlekedés termel világszerte. A tengeri üledék ugyanis jelentős mennyiségű CO2-t köt meg, ami kiszabadulhat a tengerfenék közelében végighúzott, súlyos halászhálók okozta örvényben. A kutatást vezető Dr. Enric Sala számításai szerint évente csaknem 1 gigatonna széndioxid szabadulhat fel így, ami a világ karbon-kibocsátásának 2 százaléka. Összehasonlításként a repülés évi kibocsátása 1,04 gigatonna. A fenékvonóhálózás ráadásul a halászoknak is rossz: rengeteg üzemanyagot használnak el hozzá, a gyakran halászott területeken alig fognak valamit, és állami támogatás nélkül a halászoknak ráadásul ráfizetéses lenne.
Mégis, az ilyen típusú halászat az egyik legelterjedtebb a világon, a Nagy-Britanniában például a halak felét ezzel a technikával fogják. A halászati szakértők azonban vitatják a Dr. Sala által közölt adatokat, szerintük a felkavarodott széndioxid ugyanis nem jut el a levegőig.
A kutatás vezetője szerint azonban ez nem feltétlenül számít, hiszen az óceánok évente elnyelik a széndioxid-kibocsátásunk harmadát vagy negyedét, ám a halászat során felszabaduló széndioxid csökkenti az óceánok karbon-megkötő képességét.
A nyílt vizek védelme hozzájárulhat ennek megőrzéséhez, ráadásul számos ország hozott már létre védett tengeri területeket; az Egyesült Királyság vizeinek negyede például ilyen. Azonban a fenékvonóhálós halászat a legtöbb, védelem alá vett területek is engedélyezett. Dr. Sala szerint a halászat szempontjából az lenne a legkifizetődőbb, ha az óceánok 28 százalékát védetté nyilvánítanák: ezeken a területeken a tengeri állatok háborítatlanul szaporodhatnának, és utánpótlással láthatnák el a halászható vizeket. Jelenleg a Föld tengereinek mindössze 7 százaléka védett, a túlhalászat pedig számos faj létét veszélyezteti.
A brit Környezetvédelmi, Élelmezési és Vidékügyi Minisztérium (Defra) szerint bár a vonóhálós halászat hozzájárulhat a széndioxid kiszabadulásához a tengerfenéki üledékből, a folyamat bonyolult és a végső hatása nem világos. Ugyanakkor elmondták azt is, hogy sürgetik további védett tengeri területek létesítését és szeretnék, ha világszinten az óceánok 30 százaléka védetté válna 2030-ra.
A brit halászati szereplők azonban nem értenek egyet ezzel a törekvéssel; országos érdekvédelmi szervezetük vezetője, Barrie Deas rámutatott, hogy a korlátozással legfeljebb azt érnék el a törvényhozók, hogy a nem védett területeken nőne a halászat intenzitása. Deas szerint más ágazatokhoz hasonlóan a halászatnak is ki kell vennie a részét a klímaváltozás ellen küzdelemből, ugyanakkor biztosítani kell a halászok megélhetését, ebben pedig a vonóhálós halászatnak fontos szerepe van.
A brit halászat lobbiereje kifejezetten erős, gondoljunk csak a Brexit megállapodás kapcsán felmerülő vitákra vagy a Jersey-sziget környékén fellángoló ellentétekre, így a halászat szabályozása sem ígérkezik könnyű feladatnak.
