Agrár

Pótolni kell az elmaradt beruházásokat

A magyar tejtermelők többsége európai szinten is versenyképes, a hazai nyers tej kiváló minőségű, a nyugati termelőkkel szembeni beltartalmi elmaradást pedig az okozza, hogy a támogatási rendszer a mennyiség maximalizálására ösztönöz – mondta Szautner Péter, a FrieslandCampina Hungária Zrt. vezérigazgatója.

Az elmúlt néhány évben nagy mozgások voltak a tej világpiacán. Mi várható az év hátralevő részében?

A világ tejtermelése hosszú távon biztosan nőni fog, mert folyamatosan nő az igény a tejtermékek iránt. Ez a bővülő kereslet elsősorban a fejlődő piacokon, Ázsiában és Afrikában jelentkezik. Ugyanakkor a világpiaci kereslet és kínálat növekedésének üteme eltérhet egymástól az időszakos tejtöbbletek és -hiányok miatt. Az első negyedévben az Európai Unióban kismértékben nőtt a tejtermelés és -felvásárlás, míg nálunk, az előző évek folyamatos növekedése után, idén mintegy 2 százalékkal csökkent a termelés az előző év azonos időszakához képest. Európában márciustól május végéig, június közepéig a legmagasabb a tejtermelés. Az időjárás persze befolyásolhatja, a hűvös március, a korán jött nyár akár 10 százalékkal is visszavetheti a hozamot.

Meddig tarthat még a tejzsír felértékelődése, és mi mozgatja ezt?

Másfél éve kezdődött a folyamat: a 2800-3000 euró/tonnás vajár tavaly novemberre 6500-7000 euróra emelkedett. Most 5500-5700 euró körül van, és nagyságrendileg ezzel lehet számolni az év végéig. Mindez egy rendkívüli helyzet, ami már elég hosszú ideje tart ahhoz, hogy ne lehessen átmeneti problémának tekinteni. Nem emlékszem, hogy az elmúlt húsz évben ennyire elvált volna a három tejkomponens, a tejzsír, a fehérje és a folyadék ára, és ennyire drága lett volna a tejzsír. A piacon ezt a drasztikus alapanyagár-emelkedést nem lehetett teljes egészében érvényesíteni a késztermékek árában. Ha viszont a vajárak ilyen magasan állnak be, akkor szerintem további áremelkedés várható a magasabb zsírtartalmú termékeknél.

Az EU-ban 300 ezer tonna eladatlan intervenciós sovány tejpor van, miközben a vajkészletek módfelett szűkösek, a kereslet pedig nő Európában és Ázsiában is. Kontinensünkön a vaj a margarinnal szemben visszanyert bizonyos pozíciókat a háztartásokban és a sütőiparban egyaránt. Van egy másik ok is: a vajkészlet java része tavasszal keletkezik, amikor a gyártók a többlettej egy részéből sovány tejport, illetve vajat készítenek. Idén azonban a meglévő készletek miatt nem akarnak jelentős volumenben porítani, és a vajkészleteket sem töltik fel, ezért vajból megint kevesebb lesz.

Szautner Péter, a Friesland Campina vezérigazgatója
Fotó: Móricz-Sabján Simon

Milyen pozícióban vannak a magyar termelők ezen a piacon?

Az elmúlt öt évben nőtt a tejtermelés. Ám az 1,9-2 milliárd literes tejtermelésünk az termelésének csupán 1,3-1,4 százaléka. Mindez nem a piaci árakat meghatározó méret, ezért a magyar alapanyagpiac egy-két hónapos csúszással követi a világpiaci, európai ártrendeket. A hazai alapanyag-termelés kétharmadát a legnagyobb négyszáz tejtermelő gazdaság adja. Úgy vélem, ezek a gazdaságok hatékonyak, nemzetközi összehasonlításban is versenyképesek, a hazai nyers tej kiváló minőségű.

Mégis sokszor elhangzik, hogy a magyar tej beltartalmi értékben elmarad a nyugat-európai tehenészetek produktumaitól.

Igaz, hogy a magyar tej beltar­talma alacsonyabb a nyugat-európai nyers tejhez képest, azaz valamivel kevesebb fehérje, illetve zsír van benne. De az is igaz, hogy Magyarországon a tejtermelők a beltartalom helyett inkább volumenre optimalizálják a tejtermelést, mert a tejkilogrammra kapott támogatási rendszer erre ösztönzi őket. A magasabb fehérje- és zsírtartalomnak különösen a sajtgyártásnál van jelentősége, ahol a magasabb beltartalom számottevően javítja a kihozatalt.

Milyen tartalékok vannak a hazai tejfogyasztásban?

Magyarországon most a tejegyenértékben számolt, egy főre jutó éves tejfogyasztás 170-175 kiló körül mozog, a nyolcvanas években ez közelítette a 200 kilogrammot. Ezzel az európai mezőny hátsó részében vagyunk, a lengyeleknél, cseheknél 190-200, Németországban és Olaszországban 230- 240, a skandinávoknál 300 kilogramm körüli az éves fogyasztás. Látszik tehát, hogy bőven lehetne nőni itthon. Ez a jövedelmek és a vásárlóerő emelkedésével minden szegmensben reális lehet, de a nagy tejtermékfogyasztással jellemezhető államok példája azt mutatja, hogy a növekedés főként a feldolgozott termékektől várható.

Termelői tulajdonban

A holland Royal FrieslandCampina a világ legnagyobb szövetkezeti tulajdonban lévő tejipari cége, több mint száz országban van jelen termékeivel. Évi 12 milliárd eurós árbevételével és 22 ezer munkavállalójával jelentős szereplője a nemzetközi élelmiszeriparnak. Hazai leányvállalata, a FrieslandCampina Hungária Zrt. olyan márkák gyártója és forgalmazója, mint a Pöttyös, a Milli, az Oké, valamint a Landliebe és a Frico. Jogelődjei révén évtizedek óta meghatározó a magyar élelmiszeriparban. Közel ötszáz embert foglalkoztat, éves árbevétele megközelíti a 30 milliárd forintot. Termékválasztékába 180-féle tejtermék tartozik, az értékesített volumen és a termékek 80 százaléka hagyományosan belföldön készül. A cég mátészalkai üzemében többek közt a friss túróból előállított Pöttyös termékek és a magas hozzáadott értékű Milli termékcsalád, valamint egyes Oké! márkájú termékek fejlesztése és gyártása folyik.

A piacvezető márkás tejtermékek gyártásán és forgalmazásán túl a FrieslandCampina tavaly Budapesten nyitotta meg új pénzügyi szolgáltató központját, amely a cégcsoport EMEA-régióban működő leányvállalatainak kiszolgálására jött létre. | VG

 

FrieslandCampina tejtermelés tejfeldolgozás Szautner Péter
Kapcsolódó cikkek