Agrár

Korábban indul az idén a szüret az időjárás miatt

Az időjárás felgyorsította az érést, és a szokásosnál korábban, június 20. körül már piacon lesz a hazai görögdinnye, mivel elkezd beérni a Békés megyei termés.

Június végére már teljes lesz a magyar görögdinnye-kínálat – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) dinnyepiaci kilátásokról szóló tájékoztatóján. Győrffy Balázs, a NAK elnöke ehhez hozzátette, remélik, hogy addigra az importdinnye elfogy a boltokból. Az agrárkamara arra kéri az áruházláncokat, hogy külföldről ekkor már lehetőleg ne rendeljenek dinnyét.

Az idei görögdinnyetermés a NAK információi szerint 192 ezer tonna körül lesz, 5 százalékkal kisebb a tavalyinál.

Fotó: MTI/Komka Péter

Európán belül Magyarországon termesztenek a negyedik legnagyobb területen dinnyét, általában a termés 40 százalékát exportálják. A dinnyetermő terület tizenöt-húsz éve csökken, de a nagyságát az utóbbi két-három évben sikerült ötezer hektár körül stabilizálni. Az idén a tavalyival gyakorlatilag megegyező, 4,8 ezer hektárnyi dinnyét ültettek. Ezen belül jelentősek a területi eltérések: Békés megyében például az idén 5-10 százalékkal kisebb területen termelnek dinnyét, a csökkenést azonban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 10-15 százalékos növekedés kompenzálja.

A magyarországi sárgadinnye-termelés ennél lényegesen kisebb volumenű. A múlt évihez hasonlóan az idén is 600 hektár körüli területen folyik a termesztése, a termés 18 ezer tonnára várható. A NAK szerint a keresletnövekedés miatt indokolt lenne a terület növelése. Szinte az összes sárgadinnye belföldön fogy el.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

Göcző Mátyás dinnyeszezon dinnye Agrárkamara Győrffy Balázs
Kapcsolódó cikkek