Agrár

Jól tejelnek a hazai tehenek

Az elmúlt évben európai uniós forrásból 21,2 milliárd forint támogatás érkezett a tejágazatba, amit a magyar kormány nemzeti forrásból 15,5 milliárd forinttal egészített ki – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a 2001 óta minden évben megrendezett Tej világnapja alkalmából tartott rendezvényen. A kedvező nemzetközi környezetnek és a támogatásoknak köszönhetően az ágazat stabil, és jövedelmező – tette hozzá.

Az államtitkár a magyar mezőgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a tejtermelést, amely az egy tehénre jutó hozamokat tekintve az EU élmezőnyében van, miután 2010 óta 10 százalékkal nőtt a fajlagos tejtermelés. Igaz – főként takarmányozási okokból – beltartalmi értékben elmarad a vezető tejtermelő országokban jellemzőtől. Ugyanezen időszak alatt 30 százalékkal emelkedett a tehénlétszám is, és elérte a 403 ezret. Utóbbival kapcsolatban Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke újságíróknak elmondta, hogy az elmúlt időszakban inkább stagnált a tehénlétszám.

A tejtermelés tavaly 1 százalékot növekedve 185,5 milliárd forintos teljesítményt ért el, míg a feldolgozás közel 300 milliárdos termelési értéket mutatott fel. Utóbbi ezzel az élelmiszeripari termelés 11 százalékát adta.

Az elmúlt időszakban némileg növekedett a fogyasztás is – mondta az államtitkár, aki 2016-os adatokat idézett, amelyek szerint az egy évre jutó tejfogyasztás fejenként 164 liter volt. Termékenként ez 53 liter tejet, 13,5 liter tejfölt, kefirt és joghurtot, 7,6 kiló sajtot illetve túrót, valamint 1,7 kilogramm vajat jelentett.

Fotó: MTI/Varga György

A tej évszázadok óta kiemelten fontos tápláléka az emberiségnek, de minden új generációt meg kell tanítani a tej és a tejtermékek ismeretére – mondta a rendezvényen Istvánfalvi Miklós. A terméktanács fogyasztási kampányai ezért is célozzák kiemelten a gyerekeket – tette hozzá. Ugyanakkor minden korosztályban fontos a fogyasztók tájékoztatása, bizonyos tévhitek eloszlatása. Utóbbira példaként az antibiotikumos tejek piaci jelenlétének vélelmezését hozta fel, egyben állította:

az antibiotikumos kezelést kapott tehenek tejét elkülönítetten kezelik, és azok nem kerülnek forgalomba.

A gyermekeknek szól az iskolatej-program is, amelyre a most záruló tanévben 4,1 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből, az iskolatej pedig 431 ezer gyerekhez jut el – közölte Kondra Laura, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese. Ez 12,5 ezer liter tejet, illetve – tejegyenértékben számolva – tejterméket jelent.

A rendezvényen elhangzott, hogy az áfacsökkentés mellett a terméktanács, a és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az agrárkamara szakmai együttműködése jelentősen hozzájárul a tejpiac tisztulásához. Ezt a fogyasztók is elismerik: Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke arról számolt be, hogy egy uniós felmérés szerint az EU-tagállamok élelmiszerbiztonsági hatóságai közül a NÉBIH elfogadottsága a legerősebb, a magyar fogyasztók érzik legbiztonságosabbnak az élelmiszerfelügyeletet.

tejágazat tehenészet tej világnapja Nébih
Kapcsolódó cikkek