Agrár

Lassabb ütemben folyik az árpa betakarítása Kocson

A tavalyi 7,9 tonna után idén mindössze 5,5-6,5 tonna árpaterméssel számol a kocsi Aranyosi Zrt.

Hétfőn kezdték learatni az őszi árpát a kocsi Aranyosi Zrt. földjein – írja cikkében a 24 óra.

A vállalatnál hétfő óta tart az betakarítás, azt már azonban biztosra veszik, hogy – a tavaly őszi, valamint a tavaszi aszály következtében – az idei termés elmarad az átlagos 8 tonnától. A tavalyi 7,9 tonna után idén mindössze 5,5-6,5 tonna terméssel számolnak.

A 180 hektárnyi őszi árpából Nagybazsón, csaknem 110 hektárnyi az összefüggő terület. A földeken dolgozó négy kombájngép közül három a vállalat tulajdonát képező New Holland, egy Claas Mega pedig bérmunkában segíti a betakarítást.

Fotó: MTI / Varga György

A gépek óránként 1,5-1,8 hektár betakarítását végzik el, noha teljesítményük többet is megenged, azonban a szemveszteség minimalizálása érdekében lassabb sebességre álltak..

A vállalat vezérigazgatója, László Kálmán a lapnak elmondta, hogy az árpaszalma bálázása külösnösen fontos lett, mert

idén a szalmát is takarmányként kezelik.

árpa kombájn betakarítás
Kapcsolódó cikkek