BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétszer annyit fizetünk a trappistáért, mint egy éve

A termelők éves szinten 76 százalékkal kapnak többet a tejért, a boltokban pedig megduplázódott a trappista sajt és a vaj ára 2021 óta – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet adataiból.

Októberben 204,77 forint volt a nyerstej egy kilogrammra vetített termelői ára, ami a fehérjetartalom 0,04 százalékpontos, a zsírtartalom 0,1 százalékpontos javulása, valamint az alapár 5 százalékos emelkedése mellett egy hónap alatt 6 százalékos átlagár-növekedés – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Ez az ár 76 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának átlagárát. 

2020.02.13 Szeged 

Mi lesz veled, Trappista sajt? Vége lesz a gagyi Trappista sajtnak. Szigorítás jöhet a trappista sajtnál gyártásában.

Képen: Mars téri tejpiac, Hevesi Ferenc őstermelő is készít sajtokat.

Fotó: Karnok Csaba (KC) (DM)
Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország 

Az idén októberben felvásárolt nyerstej-mennyiség az előző havit 2 százalékkal haladta meg, míg a 2021. októberitől 7 százalékkal maradt el. A nyers tej kiviteli ára egy kilogrammra vetítve 235,99 forint volt 2022 októberében, az előző havihoz képest 7 százalékkal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva 74 százalékkal emelkedett, miközben a kiviteli ár 15 százalékkal haladta meg a termelői átlagárat. Az AKI azt is közölte, hogy 

idén októberben 14 százalékkal kevesebb nyers tejet értékesítettek külföldön a termelők, mint egy évvel korábban. 

A tejfeldolgozók az alapanyagár és egyéb költségeik növekedését eltérő mértékben érvényesítették az egyes termékek áraiban. Az októberi adatokat összevetve a hazai előállítású tejtermékek közül legnagyobb mértékben, 91 százalékkal a trappista sajt ára emelkedett, ezt követte 81 százalékkal a tehéntúró, míg a kefir és a 2,8 százalék zsírtartalmú friss zacskós tej 78-78, a natúr joghurt 77, az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej 76, az adagolt vaj 74, a tejföl 73, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tej pedig 71 százalékkal. 

A 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej átadási ára 61 százalékkal emelkedett egy év alatt, míg a KSH adatai szerint a fogyasztói ár – nyilván a hatósági ár miatt, amelyet az előző év október 15-i fogyasztói árban határoztak meg – csupán 5 százalékkal volt magasabb. Ezzel szemben a trappista sajt és a 100 grammos, 80 százalék zsírtartalmú adagolt vaj egyaránt 99, az 1,5 százalék zsírtartalmú ESL-tej 75, míg az ugyanilyen, de 2,8 százalék zsírtartalmú ESL-tej 71 százalékkal lett drágább.

Nyelik a vásárlók a hatósági áras tejet, a feldolgozott tejtermékeknél viszont már látványos a keresletcsökkenés

Gyorsuló mértékben csökken a kereslet a feldolgozott tejtermékek iránt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.