BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állítsa vissza Brüsszel az ukrán gabona importtilalmát! – nyílt levél a magyar agrárszervezetektől

Több százezer magyar gazdára hivatkozva írt nyílt levelet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és több agrárszakmai szervezet képviselője Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, azt szorgalmazva, hogy a bizottság újra rendelje el az ukrán gabona behozatali korlátozását.

Elhibázott volt az ukrán mezőgazdasági termékek vámjának eltörlése, az EU becsapta a gazdákat, visszaélt a szolidaritásukkal, a gazdák jó szándékával, hogy a háború sújtotta ukrán gazdálkodók terményei eljussanak a szintén nehéz sorsú afrikai embereknek – írta Ursula von der Leyennek szóló nyílt levelében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). 

Az Európai Bizottság elnökén egyebek mellett azt is számon kérik, hogy az átgondolatlan intézkedések miatt az ukrán gabona letarolta a kelet-közép-európai piacokat, óriási bizonytalanságot, a termelői árak drasztikus zuhanását okozva. A tavaly nyár óta beáramló – tervezetten Afrikába menő, de mégis a régiónkban ragadó – ukrán termények komoly problémákat okoztak nálunk és az Ukrajnával határos frontországokban. 

A magyar gazdák legalább 300 millió euró veszteséget szenvednek el csak az őszi búza esetében, 

miközben a többi terménynél sem jobbak a kilátások.

Záhony, 2023. szeptember 17.Az ukrán gabona behozatali tilalmát eltörlő, szeptember 15-én meghozott brüsszeli döntés ellen tartott gazdatüntetés résztvevői a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhely közelében 2023. szeptember 17-én. A demonstrációt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kam ara szervezte.MTI/Balázs Attila Záhony, 2023. szeptember 17.
Az ukrán gabona behozatali tilalmát eltörlő, szeptember 15-én meghozott brüsszeli döntés ellen tartott gazdatüntetés résztvevői a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhely közelében 2023. szeptember 17-én. A demonstrációt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezte.
MTI/Balázs Attila
Kemény fellépést ígértek a gazdálkodók szeptember 17-én.
Fotó: Balázs Attila

„Elfogadhatatlan számunkra, hogy az importtilalmat hazánk és több más érintett ország kérése ellenére sem hosszabbították meg, a fejünk fölött döntöttek, olyan indokokra hivatkozva, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Az Európai Bizottság ezzel elárulta az uniós polgárok élelmezésbiztonságát szavatoló gazdákat” – áll a levélben 

Az importtilalom feloldása nem a háború sújtotta ukrán népnek nyújt segítséget, hanem a nemzetközi nagytőkések érdekeit szolgálja. A tíz legnagyobb ukrán mezőgazdasági termelővállalkozásból 9-et ugyanis nem Ukrajnában jegyeztek be, hanem amerikai és nyugat-európai tőkealapok érdekeltségeibe tartoznak. 

A levél aláírói szerint felháborító, és teljesen torzítja a versenyt, hogy a miközben az EU-ban a gazdáknak rendkívül szigorú környezetvédelmi, állatjóléti feltételeket írnak elő, az unióba érkező importnak nem kell megfelelnie ezeknek a szabályoknak.

Ukrajnában olyan módszerekkel állítják elő a termékeket, amelyeket az EU-ban rég betiltottak, bizonyos növényvédő szerektől egyes állattartási technológiákig. 

Mindezek alapján követelik, hogy:

  • a nemzetközi nagytőkések támogatása helyett szakmai alapon hozzák meg a döntéseket, ismét rendeljék el az ukrán gabona behozatali tilalmát, és terjesszék ki azt a többi agrár- és élelmiszeripari termékre is; 
  • dolgozzanak ki olyan, hosszú távon is hatékony megoldást, amely segíti az ukrán termékek eljutását a hagyományos piacaikra; 
  • tegyenek piacstabilizáló lépéseket, valamint kompenzálják a magyar gazdák veszteségeit – a jelképes összegű, 15,9 millió eurós kompenzáció nem nyújt érdemi segítséget;
  • az ukrán terményekkel szemben is tartassák be az uniós termelésre vonatkozó környezetvédelmi, növényegészségügyi előírásokat.

Egyúttal jelzik: támogatják a magyar kormány döntését , hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította és más ukrán termékekre – így a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra – is kiterjesztette a behozatali tilalmat, ugyanis az Ukrajnából érkező import nemcsak a gabona-, hanem más termékpályákon is súlyos problémákat okozott. Arra szólítják fel az Európai Bizottságot, hogy képviselje a tagországok, a kelet-európai, köztük a magyar gazdák és az uniós állampolgárok egyértelmű érdekeit, és azokat szem előtt tartva vizsgálja felül a döntését, és változtassa meg álláspontját.

A nyílt levél aláírói:

  • Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke,
  • Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke,
  • Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója,
  • Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke,
  • Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke és
  • Bross Péter, az  Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

Nagy István az ukrán gabonáról: ha most nem lépünk saját hatáskörben, holnap dugig lennének a raktáraink

A miniszter reményei szerint csak a bolgárok nyitják meg 15. után a határaikat az ukrán áru előtt.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.