„Abszolút érezzük a klímaváltozás hatásait. A természetnek hatalmas tűrőképessége van, ennek köszönhetően tud egy bizonyos sebességgel alkalmazkodni a változásokhoz. Azonban a most megélt klímaváltozás olyan gyors, hogy ugyanolyan sebességgel a természet már nem tudja lekövetni” – mondta Rittling István, a Pilisi Parkerdő budapesti erdészetének erdészetvezetője, akit a Világgazdaság a klímaváltozás budapesti kézzelfogható jeleiről kérdezte.
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság
Magyarázata szerint ezek a fák természetes körülmények között száz években mérhető időt képesek leélni, a legöregebb budapesti erdeinkben 500-700 éves fák is vannak. Sajnos azok az öreg fák, amelyek átvészelték az elmúlt száz-kétszáz évet, a tavalyi aszályt már nem voltak képesek túlélni. Jó példa erre a bükk. Ez az egyik leginkább fenyegetett fafajunk, ráadásul amúgy is csak az északi oldalak mélyebb völgyeiben, adott mikroklimatikus körülmények között találta meg az élőhelyét. Hasonló példa, hogy a kopárokon – amelyeket közel egy évszázada fenyőkkel fásítottak, és amelyek az aszályoknak nagyon kitett termőhelyek – szintén hatalmas pusztítást végzett az aszály.
Változatok a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra
A Pilis Parkerdő és az Erdészeti Tudományos Intézet forgatókönyveket készített azokról a változásokról, amelyekre az erdészetnek fel kell készülnie, hogy alkalmazkodhasson hozzájuk. Az erdészet fásításkor már az új feltételeket elviselő fafajokat szeretné telepíteni, illetve tudni, hogy a természetes változások, folyamatok során mely fafajokat kell megsegítenie azért, mert azok a következő ötven-száz évben ezek esélyesebbek a túlélésre, a fennmaradásra. Ilyen fafajokra azonban nem lehet általános példát mondani, mert a klimatikus viszonyok kis területeken belül is nagyon eltérnek egymástól. Már néhány száz méteren belül is hatalmasak lehetnek a különbségek.
Például nem messze, a Budakeszi Vadasparkban bükköt is találunk, de 200 méterre tőle, a másik oldalon már molyhos tölgyet. A kitettség nagyon nem mindegy már akkor sem, ha egy hegy északi vagy a déli oldalát nézzük. „Vagyis nekünk már ilyen kis távolságokon belül kell megoldást nyújtanunk” – közölte az erdészetvezető.
Nincs tárt karokkal fogadott fafaj
Rittling István elutasította azt a feltevést, hogy előnyös oldala is lenne a változásnak azon keresztül, hogy olyan fafajok is elterjednek, amelyeket szívesen látunk. „Nem lennék optimista a kérdésben. Különösen azért nem, mert a változás a gyengébb termőhelyeken vagy a pesti oldalon olyan mértékű, illetve lesz hamarosan, hogy már a zárt erdők fenntartásának a lehetősége is kérdőjelessé válhat” – válaszolt. Ez pedig hatalmas kihívás. A budai hegyekben sokkal jobbak a klimatikus és a talajviszonyok is, ott van még hova visszavonulni, van miből engedni. Ám akár a déli, sziklabúvásos oldalon, akár a pesti, alföldi jellegű erdős-sztyeppes területeken már nagyon kevés az a tartalék, amivel még gazdálkodni lehet.
Extra kihívás és forrásigény a klímaváltozás
Természetesen a klímaváltozásra való reagálás extra munkát, extra kihívást jelent, és extra forrást is igényel. Ezt még az is nehezíti, hogy fővárosi erdőkről van szó. Itt nem lehet azt mondani, hogy egy adott erdő eddig bírta, elérte a vágásérettség korát, jön a tarvágás, a helyére pedig talaj-előkészítés után egy szárazságtűrő, újabb fafajt telepítünk. Az itt élő emberek ugyanis folyamatosan igénylik a meglévő ökoszisztéma-szolgáltatást. Márpedig iszonyatosan nagy az eltolódás a helyi erdők nagysága és a lakosság lélekszáma között.
Egy fővárosi emberre 33 négyzetméter erdő jut, ami egy nappali mérete.
„Ettől a nagyon pici területtől várja az itt élő, majdnem kétmillió ember, hogy oda nap mint nap ki tudjon menni, ott ki tudjon kapcsolódni, friss levegője legyen, az ablakon kinézve lássa a csodálatos, zöld környezetet. Vagyis úgy kell átalakítanunk az erdőterületet, hogy közben folyamatos maradjon az erdőborítás” – részletezte az erdészeti vezető. Ebben azonban – mint elmondta – szerencsére egyre inkább a Pilisi Parkerő partnereivé válnak a helyi önkormányzatok, az ott működő cégek a helyi lakosok és alkalmazottak érdekében, de azért is, mert egyre inkább szeretnének felelősséget vállalni a környezetükért.
Fotó: Pitamitz Sergio / Hemis.fr / AFP (illusztráció)
Korábban eredményesen sikerült elűzni néhány állatfajt
A sakál újbóli megjelenése pozitív történet Rittling István magyarázat szerint, és annak köszönhető, hogy a területen a Pilisi Parkerő olyan gazdálkodást vezetett be, ami növelte az erdő természetességét. A sakál újra megtalálta itt azokat az életfeltételeket, amelyekben jól érzi magát. Az állatállomány diverzebbé válásával karbantartható vált az a vadállomány, amelyet eddig csak vadászattal lehetett karbantartani. Ha ugyanis a növényevő állatok túlszaporodnak, megeszik a körülöttük lévő erdőket. A vadgazdálkodás feladata éppen ennek a szabályozása, amibe most besegít az aranysakál. Korábban az emberi tevékenység már eltávolította az aranysakált a medvét, a farkast a térségből. Vaddisznó viszont volt és van is bőven, de ezek számát az afrikai sertéspestis egyensúlyban tartja.
„Nekünk mint természeti környezetet kezelő szervezetnek rendkívül fontos, hogy megfelelő számú vad legyen az erdőben. És nem lehet túl sok, mert ha az ember gátolja vagy irányítja a természetes folyamatokat, akkor ugyanúgy hat a környezetre, de nem pozitívan” – tette végül hozzá Rittling István.
