Petíció indult a gazdák védelmére
A gazdatársadalom megvédése és a biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartása érdekében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közösen online petíciót indított – jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az agrárium átalakítására készül Brüsszel
A petíció elindítását Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének azon tervei indokolják Farkas Sándor szerint, melyek az Európai Unió valamennyi gazdáját és fogyasztóját érintik. A program megváltoztatná az agrárium tevékenységi köreit és
megvonná a támogatások jelentős részét a gazdáktól, az államtitkár szerint azért, hogy ebből Ukrajnát támogassák.
A NAK részéről a szervezet elnöke, Papp Zsolt György pedig azt mondta, hogy azért kell beszélni az EU közös agrárpolitikájának stratégiai párbeszédről szóló jelentéstervezetéről, mert az meghatározza a gazdák jövőjét. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tervezet a területalapú támogatást vette célba, amely a magyar gazdatársadalom számára a leginkább szükséges, hiszen évente csaknem 500 milliárd forintot ér, és több mint 160 ezer gazdálkodót érint.
A NAK elnöke arra kérte a gazdákat, hogy írják alá a jelentéstervezet ellen indított online petíciót.


