BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Száj- és körömfájás: magyar katonák fertőtlenítenek a határnál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Magyar Honvédség is kiveszi a részét a száj- és körömfájás járvány megfékezésében. Várhatóan vasárnaptól minden bejövő járművet fertőtlenítenek majd az akcióban részt vevő katonák ezen a szakaszon.

„A Magyar Honvédség is segít a ragadós száj- és körömfájás járvány elhárításában. Ez máskor is előfordult már, amikor szüksége van ránk más szerveknek a katasztrófa elhárításában, akár a vörösiszap-katasztrófa, akár az árvíz idején, a rendelkezésünkre álló képességekkel beszálltunk a csatába” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a nyugati határnál. Erről a Kisalföld írt.

Száj- és körömfájás
A Magyar honvédség is segít a száj- és körömfájás járvány elhárításában / Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Facebook

A tárcavezető elárulta: a járvány megfékezésében a székesfehérvári Sodró László 102. Vegyiharc Ezredet hívták segítségül, munkájukat a győri Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred segíti. A politikus úgy fogalmazott, hogy a katonák oda mennek, ahol szükség van rájuk, most épp a hegyeshalmi határra érkeztek meg a székesfehérvári vegyiharc-ezred mentesítő eszközei.

A Kisalföld információi szerint várhatóan vasárnaptól minden bejövő járművet fertőtlenítenek majd az akcióban részt vevő katonák. Székesfehérvárról a katonák fertőtlenítő konténert telepítettek Hegyeshalom mellett Rajkán is, ezzel a gépjárművek fertőtlenítését segítik majd.

A sajtótájékoztatón részt vett Szőke László hegyeshalmi polgármester is. A településvezető a lap kérdésére elmondta, hogy a Hegyeshalom melletti Levélen, ahol az országban másodikként jelent meg a száj- és körömfájás járvány, befejezték a telepen lévő állatok leölését, és felszámolták az ahhoz kapcsolódó márialigeti telep állományát is. 

Mint ismeretes, a 3000 szarvasmarhát a határ menti nagyközséghez tartozó Csemeztanya mellett földelték el. 

Ragadós száj- és körömfájás: lesz elég pénz a betegség felszámolására

Szombat éjfélig tilos lesz a ragadós száj- és körömfájásra érzékeny állatok mozgatása a betegség kitöréséhez közeli járásokban, valamint legeltetési és vadászati tilalmat is bevezettek – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető kijelentette, hogy a kormány minden forrást biztosít a ragadós száj- és körömfájás felszámolására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.