
Ritka jó vétel a Richter, de az OTP-t sem szabad elhanyagolni
Az OTP idei részvényralija ellenére még mindig van potenciál a papírban, a célárkonszenzus felső hányada napról napra egyre reálisabbnak tűnik a hazai nagybank részvényei számára, ugyanis a geopolitikai feszültségek csökkenése és a kamatpályák alakulása egyaránt támogatólag hathat a cég eredménytermelésére – emelte ki az Arbitrázs legújabb adásában Zakár Tivadar, a BÉT kijelölt tanácsadójaként működő Univerz Invest Zrt. befektetési igazgatója.

A Richter és az OTP kilátásai is erősek
A szakértő az idén sokak számára meglepően erős, 10 százalékos árfolyam-emelkedést megélő Molról elmondta, az olajipari cég papírjait eddig a geopolitikai feszültségektől a forintban való kereskedésen át az olajárral kapcsolatos nemzetközi bizonytalanság egyaránt nyomták egyebek mellett, így az árfolyam kifejezetten mélyre került, annak ellenére, hogy a cég működési szerkezete stabil. Ekkor érkezett Trump győzelme, ez pedig leemelte a félelmek egy jelentős részét a részvényről, hegymenetbe állítva ezzel a papírokat.
Zakár Tivadar a Richter kapcsán úgy fogalmazott:
Nincs olyan cég még a piacon, amely a 2030 utáni tevékenységéről kommunikál már most, nem pedig a következő évek terveiről. Ez azért egy elég erős dolog.
A beszélgetés során szó esett:
- az OTP ralijának okairól, a részvény kilátásairól és a közelgő gyorsjelentéssel kapcsolatos várakozásokról (00:40–9:10),
- a Magyar Telekom tavalyi ralijának ki nem fulladásáról, a szabad cash flow fontosságáról és a céláremelések elmaradásáról (9:30–15:00),
- a Mol javuló kilátásairól, a Trump-hatás előnyös hozadékairól és a célárkonszenzus robusztusságáról (15:20–23:10),
- a Richter ragyogó fundamentumairól, a papírok értékeltségéről és a Trump-hatás valódi lecsapódásáról (23:30–30:55).
A teljes beszélgetést alább hallgathatják meg:
A VG további podcastjeit pedig ezen a linken érhetik el.






