A 2019-es modellfrissítés óta folyamatosan érkeznek a Lamborghini Huracán különleges modelljei, most ezek legizgalmasabb kombinációját dobják piacra Tecnica néven. Tulajdonképpen az Evo RWD modellt kombinálják az STO növelt teljesítményű motorjával, tehát a Győrben gyártott 5204 köbcentis V10-es 640 lóerővel hajtja a hátsó kerekeket. A hétfokozatú, dupla kuplungos váltóval felszerelt, 1379 kilogramm tömegű kupé gyorsulása 100 kilométeres sebességre 3,2 másodperc alatt megvan, a 200 kilométeres sprintet 9,1 másodperc alatt tudja le a Huracán Tecnica, a csúcssebesség 325 kilométer óránként.

A lehető legtöbb segítséget megkapja a sofőr, hogy kihasználja az autó tudását, a menetstabilizáló – hivatalos neve LDVI, azaz Lamborghini Dinamica Veicolo Integrata – a hátsókerék-kormányzásra és az elektronikus vezérlésű lengéscsillapításra is hat. Csiszoltak egy keveset az aerodinamikai csomagon, javították a fékek hűtését, a légellenállás 20 százalékot javult, miközben 35 százalékkal emelkedett a hátsó tengelyre ható leszorítóerő. A karosszéria hosszát 6,1 centiméterrel növelték meg az új lökhárítókkal, karbonból készül a motortértakaró. Új sportüléseken foglalhatnak helyet az utasok, felár ellenében könnyű ajtóburkolat, titánium kerékcsavarok és többpontos verseny-biztonságiövek is elérhetők.