BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kötelező biztosítás: az autósok fellélegezhetnek, nagy féket nyomott a díjak növekedése

Egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állománydíja 368 forinttal emelkedett a tavalyi negyedik negyedévben, károkra pedig 7 százalékkal többet fizettek ki a biztosítók, mint egy évvel korábban. Mind a díjak, mind a kárkifizetések növekedésénél egyértelműen látszódik a lassulás, így a személyautók éves országos átlagdíja így 2023-ban 53 ezer forint alatt maradt.

Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi negyedik negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állománydíja, ami 0,3 százalékos növekedés a korábbi időszakok 1–7 százalékos mértékeivel szemben – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). 

Female,Driver,Making,Phone,Call,After,Traffic,Accident
Fotó: Shutterstock

Az éves díjnövekedés – a korábbi magas, de folyamatosan lassuló mérték miatt – a budapesti autósoknál összességében 12, a vidékieknél 11 százalék volt.

Károkra is csak 7 százalékkal többet fizettek ki a biztosítók, mint egy évvel korábban, márpedig e fékeződés is kedvezően hat a díjak változására.

Mind a díjak, mind a kárkifizetések növekedésénél egyértelműen látszódik a lassulás. 

A személyautók éves országos átlagdíja így 2023-ban 53 ezer forint alatt maradt.

Kárkifizetésekre a biztosítók a tavalyi utolsó negyedévben 0,7 százalékkal fordítottak többet, mint 2023 júliusa és szeptembere között.

Az egyéb járműkategóriák esetében az egyedi járművek többségénél egy számjegyű, a taxiknál, nagyobb autóbuszoknál és teherautóknál viszont 10–16 százalék között volt az éves díjemelkedés mértéke.

A flottás járművek szinte mindegyikénél kétszámjegyű éves díjnövekedés volt látható, ezen belül a nagyobb buszoknál – ahol ugyanakkor menet közben jelentősen csökkent az állomány, tehát változott az összetétel – 74 százalékkal nőtt a díj 2023-ban.

Alig egy hét maradt a kötelező díj befizetésére

Annak a közel nyolcvanezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb február 29-én éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége. A szigorú határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.