Az elmúlt másfél évtizedben hozzászokhattak a befektetők, hogy a legalacsonyabb kockázattal árazott államkötvénypiac ritkán érhette el az ingerküszöbüket, hiszen a legtöbb esetben a nullát éppen csak meghaladó éves hozamokról beszélhettünk, de sok esetben még az is előfordult, hogy egy ilyen termék megvásárlásával kevesebb pénzt kaptunk vissza lejáratkor, mint amennyit befektettünk. A következő évtized pénzügyi tankönyveibe jó eséllyel belekerül majd az az osztrák államkötvény, amelyet százéves futamidőre bocsátottak ki, és alig több mint egyszázalékos hozamával azonnal elkapkodták az intézményi befektetők.
Ebben a környezetben az átlagos kisbefektető természetesen inkább más termékek felé kezdett fordulni, hiszen az ő méreteikben például a 0,6 százalékos éves hozam, amit egy magyar diszkontkincstárjegy sokáig biztosított, nehezen értelmezhető. Komoly felfutást láthattunk a részvénypiacokon, ami nagyrészt annak is volt köszönhető, hogy az állampapírok gyakorlatilag elvesztették vonzerejüket az alacsony hozamkörnyezetben.
Magyarországon megjelent ugyan egy alternatív termék lakossági gyűjtőnéven, ami azt a célt szolgálta, hogy a kisbefektetőknek is lehetőséget biztosítson megfelelő hozamok elérésére, annak ellenére, hogy az irányadó kamatok nagyon alacsonyra kerültek. Hamar népszerűvé is vált ez a termék, ugyanakkor azt már sokan az induláskor is felemlegették a mérleg negatív serpenyőjébe helyezve, hogy a maximális hozam eléréséhez öt évig meg kell tartani az értékpapírt, ami a piaci hangulatok váltakozása szempontjából mindenképpen hosszú idő.
A változás első apró szele akkor jelentkezett, amikor a pandémiát követő újranyitás eredményeként a robbanásszerűvé vált (természetesen egy rendkívül alacsony bázisról), és a hirtelen nagy terheléstől a globális rendszer stabilitása megroppant. Folyamatos problémát jelentettek a fennakadások az ellátási láncokban, valamint a hirtelen megnövekedett gyártási kapacitás hatására látványosan megugró nyersanyag- és energiaárak.
A világ fejlett része nagyon régen látott problémával szembesült, mégpedig az inflációval. Sokáig azonban erre is az volt a szakértői reakció, hogy csupán átmeneti időszakot érint, és elsősorban a pandémia utóhatásaként, illetve a 2020-as nagyon alacsony bázis miatt jelentkezett, és amilyen gyorsan jött, úgy el is múlik majd. Ezt a magyarázatot eleinte mindenki el is hitte, aztán egyre többen kétségbe vonták, miközben a döntéshozók tíz körömmel ragaszkodtak hozzá, majd lassan elértük azt a szintet, amikor már nekik is be kellett látni, hogy az árak emelkedése olyan probléma lett, amit nem fog megoldani az idő, és intézkedéseket is kell hozni ellene. Ez pedig a régi közgazdasági tankönyvek alapelvei szerint a kamatemelés.
A magas letörése érdekében szinte minden jegybank megindította a szigorítást, de legalábbis elkezdett róla beszélni. Ráadásul a kelet-közép-európai országok esetében, ahol az infláció már eleve magasabb szintről indult, és a gyorsulást fokozta a devizák gyengülése, különösen gyors ütemben kellett végrehajtani ezeket a monetáris szigorító, vagyis kamatemeléssel járó intézkedéseket.
Mindezek eredményeként eljutottunk odáig, hogy az alig két évvel ezelőtt még 0,6 százalékos éves hozamot biztosító diszkontkincstárjegyek most közelítik a 6 százalékos hozamot, vagyis éppen tízszeres eredményt biztosítanak a befektetőknek. Ez pedig már jócskán az a szint, amikor sokan elgondolkodnak, érdemes-e bármilyen kockázatos terméket választani, ha a kockázatmentes állampapír legrövidebb és leglikvidebb formája is 6 százalékos hozamot biztosít.
Emellett persze a teljes állampapír-kínálat iránti érdeklődés is felpörgött, hiszen a normális hozamgörbének köszönhetően a magyar államkötvények néhány éves lejáratra még ennél is magasabb hozamot biztosíthatnak. Sok esetben 7 százalék feletti szinteket érhetünk most el néhány éves kötvények megvásárlásával.
Mindezek hatására annak a MÁP+ konstrukciónak, amely a nullás környezetben kifejezetten vonzó, 5 százalék körüli hozamot ígért, mostanra teljesen elfogyott a versenyelőnye. Sőt szinte bármely államkötvény vagy diszkontkincstárjegy jelen pillanatban ennél magasabb hozam lehetőségét biztosítja. Ugyanakkor jó lehetőségként megmaradhat a Prémium Magyar Állampapír, ami referenciaként az éves inflációs értéket használja, és általában azt fejeli meg egy kamatprémiummal. Az idei évre ez a referencia még „csak” 5,1 százalékos inflációs értéken alapul, de a várakozások szerint a következő évre ennél is magasabb referenciaérték alakulhat ki, ami mindenképpen az egyik legvonzóbb kockázatmentes eszközzé teheti a magyar piacon.
A valamivel nagyobb kockázatot vállaló befektetők is megtalálhatják a lehetőségeket most a kötvénypiacon, hiszen abban az esetben, ha hosszabb lejáratú értékpapírokat választunk, akkor az esetleges hozamszintváltozás időarányosan hatványozottan jelentkezhet a befektetéseinken. Hogy ebből valaki profitálni tudjon, ahhoz a hozamok csökkenésére lenne szükség, amit egyelőre még kevesen mernek jósolni az idei évre, de amikor úgy érzik a befektetők, hogy tetőzhetnek a kamatok, akkor a hosszú lejáratú állampapír vásárlása is felpöröghet, hiszen a kamatok visszafordulásával itt extraprofit elérése lehetséges a kötvények lejárat előtti értékesítésével.
A kötvénypiac tehát újra azt az arcát mutatja, amivel akár biztonságos tartós befektetést keresünk, akár kisebb kockázatot vállalva a hozamok mozgására spekulálunk, megfelelő terepet találhatunk. A kereskedés rég nem látott aktivitást mutat, ami mindenképpen fontos a likviditás szempontjából, és jól jelzi, hogy a korábban csak az intézmények számára értelmezhető hozamok mekkora változáson mentek keresztül.
