BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bruttó
ÜZLETRE HANGOLUNK

Trump és a vámok: kemény tárgyalások előtt áll az Európai Unió

Egy hét múlva új elnöke lesz az Egyesült Államoknak, január 20-án beiktatják a tavaly novemberi választáson győztes Donald Trumpot. A következő évek talán legnagyobb gazdasági kihívása, hogy mennyire szabadulhat el az a vámháború, amelyet Trump intézkedései indíthatnak útjára. A nagy fordulatot nem az Egyesült Államok Kínával szembeni politikája hozhatja, hanem a szövetségesek, így például az Európai Unió ellenében belengett amerikai védővámok.
A podcast vendége: Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője

Január 20., vagyis Donald Trump amerikai elnök beiktatása után véget érhetnek a találgatások, és egyre jobban körvonalazódhat, hogy milyen vámintézkedésekre lehet számítani az Egyesült Államok oldaláról Kínával, valamint az Európai Unióval szemben. A kampány során Trump 25 százalékos védőintézkedéseket is bejelentett az EU-ból érkező termékekre, miközben a távol-keleti importot még súlyosabb vámtételekkel sújthatja.

Trump
Donald Trump a szövetségeseivel, így az Európai Unióval szemben is vámintézkedéseket hozhat / Fotó: AFP

Donald Trump már előző, 2016 és 2020 között tartó elnöki ciklusában is tetemes vámemeléseket hajtott végre, akkor elsősorban Kínával szemben. A republikánus politikus alapvetően az amerikai külkereskedelmi hiány problémáját szeretné megszüntetni a protekcionista intézkedéseknek köszönhetően. Jelenleg ugyanis nagyítóval is nehéz olyan országot találni, amellyel szemben ne lenne deficites az USA kereskedelme. A külkereskedelmi hiány nagyjából az amerikai GDP 3-3,5 százalékát teszi ki. 

A helyzet összességében nem sokat javult 2016 óta, sőt, épp ellenkezőleg, egyre több árut importál az Egyesült Államok a nagyvilágból. 

Trump első ciklusa alatt összességében nem csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya, sőt, egyre nagyobb mértékűvé duzzad az amerikai import. Ugyanakkor Kínával szemben némiképp javult az egyenleg, 500 milliárd dollárról 300-400 milliárd dollár környékére

 – mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője Bruttó című műsorunkban.

Kemény tárgyalások várnak az Európai Unióra Trump beiktatása után

Vélhetően a két fél, vagyis az amerikai vezetés és az Európai Unió képviselői között hosszadalmas és nehéz tárgyalások állnak azt illetően, hogy pontosan mely termékkörökre és milyen mértékben vonatkoznak majd a védővámok. Jelenleg egyébként az EU magasabb vámokat tart fenn az Egyesült Államokból érkező termékekre, mint fordítva.

Virovácz Péter szerint az EU egyik ütőkártyája a tárgyalásoknál az lehet, hogy a kritikus termékköröket illetően nagyobb mértékben függ tőle az Egyesült Államok. „Az EU 23 olyan kritikus terméket szállít az Egyesült Államokba, amelyeknek ott helyben nincs kiépült gyártókapacitásuk. Szemben azzal a nyolc terméktípussal, amit az USA exportál Európába” – tette hozzá az ING Bank vezető elemzője.

A tárgyalásokon azonban gyengíthetik az Európai Unió pozícióit azok a kormányválságok, amelyek Németországot és Franciaországot sújtják. Nagy kérdés, hogy az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Lengyelország mennyire tudná betölteni ezt a tárgyaló szerepkört. Miként az is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök hogyan tudja majd kihasználni a tárgyalások során a Donald Trumppal fenntartott személyes jó viszonyát, akár engedményeket is elérve az Európai Unió számára.

További részletek a beszélgetés tartalmából:

– Lesújtóan alakul az amerikai külkereskedelmi egyenleg a világ többi országával szemben (01:00)

– A Biden-adminisztráció és a Trump-kormányzat várható intézkedéseinek összehasonlítása (04:20)

– Mekkora vámokat vethet ki Donald Trump az Európai Unióra? (07:24)

– Mik lehetnek az ütőkártyái a két félnek a kereskedelmi tárgyalásokon? (16:59)

– Az amerikai védővámok hatása az Európai Unió gazdaságára (20:50)

– Milyen hatással lehetnek a Trump-adminisztráció döntései a forintra? (27:57)

A Bruttó legfrissebb epizódját itt meghallgathatják:

A korábbi podcastjainkat itt hallgathatják meg. 

Podcastok Vidcastok

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.