Csődvédelmet kért a Daewoo Motor, miután hitelezői fizetésképtelenné nyilvánították. A csődvédelem megítélése esetén fizetési kötelezettségét befagyasztják, és a vállalat élére új vezetés kerül. A legnagyobb dél-koreai Daewoo összeszerelő üzem leállítása egyben közeli véget vetít előre, hacsak az új irányítás nem gyorsítja fel a vállalat eladását.
Az állami ellenőrzésű Korea Development Bank nemzetközi pénzügyi vezérigazgatója, Kim Vang-Kjung a Reutersnek nyilatkozva kijelentette, várhatóan még az idén értékesítik a Daewoo Motort. Hozzátette, hogy a GM-FIAT végső ajánlata alacsonyabb lehet a Ford visszalépése miatt.
A hét végi hírek szerint azonban a korábban 6,7 milliárd dollárt ajánlott Ford mégis figyelemmel kíséri az eseményeket, bár -- amint azt Nihar Patel, a cég regionális igazgatója kijelentette -- egyelőre nem jött el az ideje, hogy szakértőket küldjenek Koreába, mindaddig, amíg nem történik meg a következő lépés a vállalat jövőjét illetően.
A dél-koreai cég szóvivője ugyanakkor bejelentette: a Volkswagen érdeklődik a Daewoo lengyelországi haszonjárműgyára, valamint a brit LDV kisteherautógyárban lévő 50 százalékos tulajdonrészének megvásárlása iránt.
A Daewoo csődjének hatása a tengerentúlon is érezhető.
A GM ausztráliai leányvállalata, a Holden például bejelentette: kétezer fős gyárából háromszáz munkás elbocsátását tervezi, miután legnagyobb vásárlója, a Daewoo termelése csökkent. Az októberben még napi 1400 motort kibocsátott, s termelésének közel felét Koreába küldő gyár ebben a hónapban tíz napra le is áll a fenti okok miatt.
A Daewoo Üzbegisztánban a legnagyobb külföldi beruházó volt, de helyi vegyes vállalatának jövője bizonytalan -- idézte a Reuters az üzbég kormány egyik tagját. A Daewoo 12 ágazatba eddig 1,4 milliárd dollárt fektetett, ebből az autógyári beruházás egymagában 650 millió dollárra rúgott. A 200 ezres kapacitásúra tervezett UzDaewoo Auto tavaly csak 58 ezer autót gyártott, az idén pedig szeptember végéig 23 ezerre csökkent a termelés, a tavalyi első három negyedév 49 ezres szintjével szemben.
Az események ugyanakkor egyelőre nem érintik a befektetők számára vonzónak számító indiai egységet, ahol négy hónapra elegendő részegység vár összeszerlésre. Hasonló a helyzet Romániában is: a craiovai gyár a Reuters jelentése szerint fél évig működhet a raktárkészletéből.
Csődvédelmet kért a Daewoo Motor A Daewoo Motor csődvédelmet kért, miközben a Volkswagen már szemet vetett a cég lengyelországi és angliai haszonjármű-érdekeltségére. A GM-FIAT csoport ajánlata valószínűleg alacsonyabb lesz a vártnál, ugyanakkor a Ford ismét figyelemmel kíséri az eseményeket. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.