A múlt év utolsó önkormányzati ülésén fogadta el a testület az 1,2 milliárdos alaptőkéjű, budapesti székhelyű -- részben holland érdekeltségű -- FiberNet Rt. vételi ajánlatát. Az ország utolsó igazán nagy -- még 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő --, 82,6 millió forintos törzstőkéjű, a város 60 százalékát ellátó kábeltelevíziós társaságáért eredetileg 2,5 milliárdot szeretett volna kapni a város úgy, hogy legalább 1 milliárdos pótlólagos beruházást is elvárt, ráadásul a mindenkori infláció függvényében határozták meg a jövőbeli díjemeléseket. A Telemozi Kft. amúgy -- önkormányzati cég létére -- nyereséges, ezért akadtak olyan hangok is, hogy kár eladni; egyesek szerint az eladási ár túl alacsony. A város nagyszabású fejlesztési elképzeléseihez viszont szükség van új forrásra, ezért nagy meglepetést nem keltett, hogy a képviselők többsége megszavazta a FiberNet Rt. ajánlatának elfogadását.
Az 1,5 milliárd forintos vételár azonban várhatóan csak márciusban folyik be a város kasszájába, hiszen magát az adásvételi szerződést is még ezután írják alá, és hátra van a formaságnak tűnő, ám fontos adminisztratív teendők elintézése is. Ezek között első a műsorszolgáltatási engedélyek megszerzése. Szécsi Gábor kecskeméti polgármester a Világgazdaságnak úgy foglalta össze: a városnak mint tulajdonosnak nem lettek volna eszközei a kábelhálózat korszerűsítésére, az eladással azonban egyfelől komoly bevételre tett szert, másfelől biztosította a fejlesztések lehetőségét, márpedig épp ez a polgárok érdeke.