A nyereség nem minden
Szerény adózás előtti nyereséget ért el tavaly a felszámoló által üzemeltetett MiZo, a társaság ugyanakkor lassan feléli minden vagyonát. A cég nem közöl egész éves jelentést, a február 17-i kezdődátum a felszámolási nyitómérleg elkészültének napja lehet. Az azóta eltelt időszakban a MiZo 14,5 milliárd forint árbevételt ért el, szemben a korábbi év 21,3 milliárdjával.
Az értékesítés közvetlen költségei 13,7 milliárdot tettek ki, az egyéb ráfordítások 785 milliót. Mindkét adat törtrésze a bázisévének, ennek köszönhetően tavaly már szerény, 129,6 millió forintos üzemi eredményt mutatott fel a tejipari vállalat. Az előző évben még 4 milliárdos üzemi vesztesége volt. 20,6 milliós adózás előtti profitot ért el.
Az év során csaknem egymilliárd forinttal csökkent a befektetett eszközök értéke, míg a forgóeszköz- és a követelésállomány másfél milliárddal apadt.
Saját tőkéje mínusz 1,2 milliárd forint, ami egymilliárddal haladja meg az egy évvel korábbi hiányt. Az eredménytartalék 5,1 milliárd forintos negatívumot mutat a korábbi 818 millió helyett. A drasztikus növekedés fő oka az, hogy a korábbi 4,2 milliárdos veszteséget nem pótolták.


