BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Épül a bőcsi injekcióstű-gyár

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei -- eddig csak sörgyáráról ismert -- Bőcsön már megépült annak az üzemcsarnoknak a szerkezete, amely a majdani egyszer használatos injekciós tűket készítő gyárnak ad helyet. Az üzemet a Dorel Med Rt. építi meg.

A részvénytársaságot 1999 szeptemberében jegyezték be, törzstőkéje 436 millió forint. Alapítója a bőcsi önkormányzat és a Dorel Kft. ötven-ötven százalékos részesedéssel. Az új üzem zöldmezős beruházásnak számít. A fejlesztést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács 170 millió forint vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatással segítette, a Gazdasági Minisztérium pedig 40 millió forint támogatást adott.
A 2400 négyzetméter alapterületű, kétszintes csarnok a tervek szerint az alapkőletételtől számítva nyolc hónapon belül épül fel. A munkálatok időarányosan haladnak. A kedvező ősz végi időjárásnak is köszönhető, hogy november végére már 70 százalékos készültségi fokúak voltak az alapozási munkálatok. A belső épületgépészeti munkák ezután folytatódnak majd. A jelenlegi ütemezés lehetővé teszi, hogy a vártnak megfelelően, a negyedik negyedévben beinduljon a termelés a gyárban.
Bőcsön még a megyei átlagot is meghaladja a munkanélküliség. Így érthető, hogy az önkormányzat mindent megtesz azért: mielőbb új munkahelyek létesüljenek a településen. Az egyszer használatos injekciós tűket előállító gyár az első ütemben 100 embernek ad majd megélhetést, a teljes vertikum beüzemelése után pedig 180 lesz a foglalkoztatottak száma.
Az első ütemben egyszer használatos injekciós tűket gyárt az üzem. A második szakasz lesz az injekciós fecskendő részleg elindítása, míg a fejlesztés harmadik ütemében egyszer használatos kórházi és orvosi eszközök hagyják el a futószalagokat. A kivitelezés mellett márciusban megindul a vezető szerelők betanítása. Négy munkatárs Dél-Koreában szerezhet tapasztalatokat, a technológiát szállító cégnél. A kezdő csoportból három embert azonnal felvesz a Dorel Med Rt. A többi munkahelyi pályázatot egyébként 2001. második negyedévében írja ki a társaság. Az alkalmasságot figyelembe véve természetesen előnyt élveznek majd a bőcsi és környékbeli munka nélkül lévő emberek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.