A 2000. március 14-e óta felszámolás alatt álló Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. működő vagyonának értékesítésére január 25-én írt ki nyilvános pályázatot a folyamatot irányító Cash & Limes Rt. A pályázati feltételeket tartalmazó tenderfüzetet öten vásárolták meg. Közülük hárman a tegnapi beadási határidőre el is juttatták ajánlatukat a DAM Rt.-hez. A vevőjelölteknek egyebek mellett vállalniuk kellett a dolgozói állomány (1650 fő) munkaügyi jogutódlással történő továbbfoglalkoztatását, és át kell venniük a DAM-nak a CIB Bank révén nyújtott 2,5 milliárd forintból vásárolt készletállományát.
A pályázati kiírásban a Diósgyőri Acélművek Rt. tulajdonában lévő, a nemesacélgyártáshoz szükséges valamennyi működő vagyont felkínálták eladásra 7,7 milliárd forint ellenében. Mint tegnapi számunkban beszámoltunk, a vagyonra csak egyben lehetett ajánlatot tenni.
Az egyik pályázó a Max Aicher GmbH, amely néhány éve megvásárolta az Ózdi Acélművek Kft.-t, és tavaly saját építésű miniacélművet helyezett üzembe Ózdon. A német cég régóta érdeklődik a DAM iránt. Be is adott egy -- formailag érvénytelennek bizonyult -- ajánlatot arra a privatizációs pályázatra, amelyen végül a kassai Kelet-Szlovákai Vasmű nyert. Tavaly nyár elején is felajánlotta, hogy bérmunkában működteti a DAM-ot. (Tudni kell azt is, hogy az ózdi miniacélmű megléte miatt a németeknek nem igazán az elektrokemence, hanem a nemesacél-hengermű kellene.)
Pályázott az ugyancsak ózdi érdekeltségű Acéltech Ózdi Acélipari és Kereskedelmi Rt. is. A céget Szőke Tibor jegyzi, aki a kilencvenes évek elején előbb miniszteri biztosként, majd felszámolóként részese volt az Ózdi Kohászati Üzemek átalakulásának. Nevéhez fűződik az első miniacélműterv kidolgozása is. A privatizáció előtt távozott Ózdról, és egy ideig a Magyar Alumínium Rt.-nél tevékenykedett. Hozzáértők szerint az Acéltech által benyújtott pályázat hátterében is a Max Aicher GmbH áll.
Utolsóként áll a sorban, de a szakértők a legnagyobb reményeket fűzik az olasz Cogne Acciai Speciali Srl Aosta Italy pályázatához. Az olaszok a felszámolás megkezdése után már jelentkeztek Diósgyőrben. A hírek szerint ehhez a pályázathoz csatlakozott a Csavar és Húzottáru (CH) Rt., amely az egyik legnagyobb vásárlója a DAM termékeinek. A CH tavaly a Rába Rt.-vel együtt néhány hónapon át finanszírozta a DAM termelését.
Marjasné Endrédi Zsuzsanna felszámolóbiztostól megtudtuk, hogy az ajánlatokat 15 napon belül értékelik, és döntenek a pályázat eredményéről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.