BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi szerelők a fedélzeten

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tegnap sem közeledtek az álláspontok a repülőgép-karbantartók béremeléséről, így a szerelők sztrájkja folytatódik. A Malév kedden a tervezettnél több járatának törlésére kényszerült, a külföldi társaságok maguk hozzák szerelőiket. A szakma nemzetközi szakszervezeti szövetsége a külföldi szerelőket bojkottra szólította fel. A sztrájkolók itthon hat országos szövetség támogatását élvezik már.

Elmozdulási szándékok hiányában a béremelési tárgyalások tegnap nem folytatódtak -- mondta érdeklődésünkre Hegedűs Tibor, a Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezetének ügyvivője --, és várhatóan ma délig sem változik a helyzet. A kedd reggeli egyeztetésen a Malév továbbra is 7 százalékos, illetve további, feltételekhez kötött 2 százalékos béremelést javasolt, míg a szakszervezet ragaszkodott 15 százalékos követeléséhez.
Ha azonban bármelyik fél újabb javaslattal áll elő, akkor három órán belül folytatódnak a tárgyalások. Tegnap a műszak szerint bent lévők közül egy mérnök kivételével mindenki sztrájkolt -- tudtuk meg az ügyvivőtől. A megállapodást követően nappali munkaidőben négy órán belül, a munkarend elején pedig két órán belül állhat vissza a munka -- mondta Hegedűs Tibor.
A szakma nemzetközi szakszervezeti szövetsége, a londoni székhelyű International Transport Workers Federation (ITWF) főtitkárhelyettese a Malév-gépek karbantartását végző bécsi és varsói szerelők szakszervezetének vezetőit felszólította a Malév-gépek karbantartásának bojkottjára.
A sztrájk miatt a nemzeti légitársaság kedden tíz járatot törölt a korábban tervezett hat helyett műszaki hibák, illetve rotációs problémák miatt -- tudtuk meg Károlyi Imrétől, a légitársaság vezérigazgató-helyettesétől. A szakember szerint ma valószínűleg kevesebb járatot kell törölni, számot azonban lapzártakor még nem tudott mondani. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a bécsi és a varsói szerelőbázisnak a budapestihez hasonló jogosítványaik vannak. Így a szükséges karbantartásokat, szereléseket ott el tudják végezni. Gond akkor van, ha valamilyen hibára Budapesten derül fény. A munkabeszüntetés kezdetekor félbemaradt szerelések miatt a Malévnek így is három gépe (két Boeing és egy Fokker) vesztegel itthon.
A hat országos szakszervezeti szövetség szolidaritásáról biztosítja a sztrájkoló munkavállalókat -- derül ki az Országos Munkaügyi Tanács munkavállalói oldala soros elnökének a Világgazdasághoz eljuttatott nyilatkozatából. az Aeroplex Kft. munkavállalóinak bérharcát növekvő aggodalommal követik figyelemmel, és arra hívnak fel minden magyarországi szakszervezetet, hogy támogassák a repülőgép-szerelők jogos sztrájkját.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.