BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terepjárót gyárthat az Ikarus

Nem számol jelentős növekedéssel az elmúlt évet az előzőhöz képest jóval kisebb nyereséggel záró Ikarus Járműgyártó Rt. A cég az idén új termékkel -- mint lapunk korábban már beszámolt --, kétüléses terepjáróval jelentkezik a hazai és az exportpiacokon.

Visszaesett tavaly az Ikarus árbevétele és adózás előtti nyeresége egyaránt. A járműgyártó rt. 17 milliárd forint árbevételt és mintegy 100 millió adózás utáni nyereséget mutatott ki, ami az 1999. évinél 15 milliárddal, illetve 4,3 milliárddal kevesebb -- jelentette be Székely Zsolt vezérigazgató. Várhatóan az idén hasonló szinten maradnak a cég eredményei: az üzleti terv ugyancsak 17 milliárdos értékesítés mellett 4-500 milliós profitot irányoz elő.
A korábbiakhoz képest jelentős csökkenést a cég vezetője azzal magyarázta, hogy az rt. 1999 decmberében az IkarusBus Rt. néven 6,375 milliárd forintos alaptőkével létrehozott vegyes vállalatba apportálta az Egyedi Buszgyárat és a székesfehérvári buszgyártó kapacitását, míg a részegységek előállítása továbbra is az Ikarus Rt.-nél maradt. Ennek megfelelően az Ikarus Rt. árbevételének fele alkatrészgyártásból, 30 százaléka pedig teherautó- és autóbusz-felépítmények gyártásából származik. A bevétel ötödét az ipari park működtetése adja.
A termékek 55 százalékát exportálják: a Suzuki, a NABI és az IkarusBus számára autórészegységeket, a Krchernek ipari mosógép-kapukat, az MBB és a Ravo megrendelésére pedig lift- és teherkocsiplatókat gyártanak. A végső elvi megállapodás birtokában Székely elmondta, hogy áprilisban megkezdődhet az Auverland-Ikarus terepjárók gyártása. A tervek szerint évi 300 turbódízelmotorral hajtott kétüléses kocsi készülhet Mátyásföldön.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.