BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kis boltokkal szövetkezik a CBA

A CBA nagy jelentőségű stratégiai lépést tett, amellyel módosíthatja az élelmiszer-kereskedelmi szakma erővonalait. Tőkeszegény családi vállalkozásokkal köt szövetséget, emellett csatlakozik a Széchenyi-tervhez, s állami támogatással kíván belevágni egy 4 milliárdos beruházásba.

A legnagyobb magyar beszerzési társulás, a mintegy 1500 bolttal működő CBA azon van, hogy minél több vevőt halásszon el a nagykereskedelmi cégektől. Létrehozta a Cél Üzletláncot, amelyhez eddig 600 kis alapterületű bolt csatlakozott, amelyek általában tőkeszegény családi vállalkozások tulajdonában vannak.
A tervek szerint kétezerre bővítik a hálózatot, amelynek boltjait a CBA 570 beszállítója látja el áruval, így a kereskedőknek nem kell a nagykereknél vásárolniuk. A kezdeményezést az indokolja, hogy mind a nyugat-európai, mind az elmúlt évtized magyarországi tapasztalatai azt mutatják, minél több kiskereskedő csatlakozik egy szövetséghez, annál versenyképesebb lehet egy beszerzési társulás.
A CBA a fentiek és a ma 48 tulajdonosának közel 1000 üzlete mellett az úgynevezett társtag boltokat látja el áruval. A társtag boltok tulajdonosai nem tagjai a CBA Kereskedelmi Kft.-nek, de meg kell felelniük a CBA-követelményeknek, és jogosultak a logó használatára.
Amint azt Baldauf László, a társaság elnöke elmondta, áprilisban nyújtják be pályázatukat, hogy a Széchenyi-terv nyújtotta lehetőséget kihasználva mintegy 2 milliárd forintos állami támogatáshoz jussanak az Alsónémediben tervezett 4 milliárdos beruházáshoz.
A cég három éve az Alfától vette XI. kerületi, 20 ezer négyzetméteres -- korszerűtlen -- központi raktárát. Az elmúlt évben azonban Alsónémediben vásárolt egy 40 hektáros területet, ahol 30 ezer négyzetméternyi raktár mellett 10 ezer négyzetméteren saját péküzem, zöldségfeldolgozó, savanyító, hidegkonyha és húsüzem építését tervezi.
A CBA beszerzését és értékesítését irányító 24 fős kft. vezetői az elmúlt év végéig a tulajdonosok voltak, akik nem kaptak fizetést. A megsokasodott feladatok miatt azonban komplett vezetőséget állítottak a cég élére. Az ügyvezető igazgató, Matus Károly a Coop üzletlánctól érkezett.
Az érdekszövetség 1992-ben alakult, mert a közértprivatizáció idején az egyedi vásárlókkal szemben 20 százalék árelőnyt élvezhettek, akik boltláncra pályáztak. A tíz gyakorlott budapesti élelmiszer-kereskedő által összehozott CBA-nak az induláskor hét boltja volt, ehhez vásároltak a közértprivatizáció során még tízet. Hamar bebizonyosodott, hogy az összefogás eredményes volt, így jött létre a Magyarországon egyedülállóan fejlődő hálózat.
Ha néhány éve a hitelezők úgy álltak volna mellettünk, ahogyan ma, akkor 2-3 hipermarketünk is lehetne -- mondta Baldauf László. A társulás legnagyobb egységei ugyanis: a 3 ezer négyzetméternél nagyobb és iparcikkeket is árusító három CBA Center az Üllői úton, Dunaharasztiban és Budakeszin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.