BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önmérsékletet fogadtak a gyártók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szakmai körökben az infláció körüli áremelkedésre számítanak az államilag nem támogatott gyógyszerek esetében július 1-jétől. Erre vonatkozóan önmérsékletet fogadtak a gyártók. A részleteket legkésőbb június elejéig tisztázni kell, hogy rendben fel lehessen készülni az árváltozásra -- mondta érdeklődésünkre Szabó Ferenc, a Hungaropharma Rt. vezérigazgatója.

Az mindenképpen kedvező, hogy megszületett a gyógyszeráremelés hároméves szabályozásáról szóló megállapodás, hiszen több éve szorgalmaztuk, hogy olyan struktúra alakuljon ki, ami lehetővé teszi a hosszú távú tervezést -- emelte ki Vajda András, a Merck Sharp & Dohme Kft. üzletfejlesztési igazgatója.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az alapelvek "aprópénzre váltása" dolgában kemény csata várható. A vezető szerint a kétéves költségvetésben a tb-kassza változatlanul alultervezett, így számítani lehet arra, hogy az új, innovatív gyógyszerek többsége továbbra is támogatás nélkül lesz csak elérhető a betegek számára.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az EU gyógyszerárszintjéhez való felzárkózás késik, ezt a régóta húzódó problémát a kormány továbbra is maga előtt görgeti.
Pozitív, hogy az évek óta tartó viták lezárultak, s ismerjük a játékszabályokat, amelyekhez igazodnunk kell -- mondta Rudolf Gyula, a Human Oltóanyag-termelő és Gyógyszergyártó Rt. gazdasági igazgatója. Szerinte a megállapodás lehetőséget teremthetne arra, hogy a tb-kasszát reálisabban tervezzék meg. Az ugyanis mindkét oldalon felesleges feszültséget, vitát gerjeszthet, ha a gyógyszerbüdzsé folyamatosan alultervezett. Mint megtudtuk, a Human is tervezi új készítmények piaci bevezetését, de számuk nem lesz akkora, hogy jelentősen növelje a cég árbevételét.
A gyártók és a kormányzat közötti megállapodás részleteinek tisztázásával, az egyes készítménycsoportokra vonatkozó konkrét áremelésről szóló tárgyalásoknak legkésőbb június elejére be kellene fejeződni, hogy elegendő idő legyen a felkészülésre -- mondta érdeklődésünkre Szabó Ferenc, a Hungaropharma Rt. elnök-vezérigazgatója.
Megtudtuk tőle, hogy március elsejével a teljes gyógyszerkört tekintve átlagosan 0,2 százalékos áremelkedés történt. Természetesen voltak olyan készítmények, amelyek ára jelentősen növekedett. A legismertebb és nagy forgalmú fájdalomcsillapítók esetében például 50-70 forint körüli drágulás is előfordult. Ezzel szemben voltak olyan patikaszerek, amelyek ára nem változott.
Összességében a tapasztalatok szerint a két héttel ezelőtti árváltozás nem okozott jelentős módosulást a patikai forgalomban. Lencsésné Karsai Kornélia, az egyik székesfehérvári gyógyszertár vezetője elmondta: csupán a drágulást megelőző nap délutánján tapasztaltak az átlagosnál nagyobb forgalmat -- néhányan "nagybevásárlást" tartottak. A vény nélkül kapható szerek közül azonban egyre inkább az olcsóbb készítményeket keresik a vásárlók. Az orvosok szokásai sem változtak jelentősen, egyedül a hét végi ügyeleteseknél figyelhető meg, hogy következetesen az olcsóbb medicinákat írják fel a betegeknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.