BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Otthon elveszett a bizalom

A bukaresti Rocar autóbuszgyár ebben az évben 300 jármű eladásáról tárgyal Afrikában és a közel-keleti államokban. A román cég abban bízik, hogy a nyugati modellek árának a felébe kerülő járművek iránt nagy lesz az érdeklődés. Belföldön viszont a bizalomvesztés és a tetemes adósságállomány korlátozza a lehetőségeket.

A bukaresti Rocar autóbuszgyár felkészült arra, hogy a forró égövi követelményeknek megfelelő járműveket ajánljon fel az afrikai és a közel-keleti vásárlóknak -- jelentette be a napokban a cég vezérigazgatója. Az ott készülő járművek közel 50 százalékkal olcsóbbak, mint a hasonló MAN vagy Scania buszok, ennek alapján reméli azt a cég, hogy a külföldi megrendelők mindenképpen a román járműveket részesítik előnyben. A háromszáz autóbuszból az első szállítmány -- mintegy 200 jármű -- Szaúd-Arábiába indul, ahol a Mekkába zarándokolók szállításában használják majd ezeket. Venezuelából 50 buszra kaptak megrendelést. A többi szerződést ezután akarják megkötni.
Afrikából a kongói kormány érdeklődött a román autóbuszok iránt, sőt arról is szó van, hogy a román vállalat részleget helyez ki Kongóba, hogy ott szerelje össze a járműveket, és ezzel a kongói kormány megtakarítja az importvámot.
A múlt évihez viszonyítva a Rocar az idén 75 százalékkal akarja növelni forgalmát, és elsősorban a kivitelre alapozhat. Bukarestben is igyekszik "agresszív" értékesítési politikát folytatni. A fővárosi közszállítási vállalatot (RATB) meg akarja győzni arról, hogy az idén 200 buszt vásároljon a cégtől. Ugyanakkor az igazgató kénytelen elismerni, hogy Romániában sokan kételkednek az általuk gyártott termékek minőségében, és az adósságuk is tetemes, ezért egyetlen román kereskedelmi bank sem akarja finanszírozni a vállalat lízingtevékenységét.
A Rocar az egyetlen romániai autóbuszgyártó vállalat. 1990-ben még 4000 alkalmazottja volt, ez a szám a múlt évre 1400-ra csökkent. A társaság életében 1999 második fele volt a mélypont, akkor ugyanis egyetlen járművet sem állított elő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.