Verseny az európai olvasókért
Az offenzíva egy éve kezdődött, amikor megújult a WSJE, a Wall Street Journal 1983-ban alapított európai kiadása. Az első oldal színes lett, megváltozott a tipográfia, új rovatai pedig többek között a részvényesi kultúrával és az új gazdasággal foglalkoznak. Ennek eredményeképpen a WSJE eladott példányszáma mára 17 százalékkal, 98 ezerre nőtt (az amerikai anyalap egyébként világszerte összesen 1,9 millió példányban kel el), a bevételek pedig egy év alatt 26 százalékkal emelkedtek -- adta hírül a Le Monde-ban Karen Elliott House, a Dow Jones nemzetközi igazgatója. A WSJE példányszámát 2004-ig 140 ezerre kívánják növelni, utolérve a londoni Financial Timest, amely a világon összesen 470 ezer példányban kel el, az európai kontinensen pedig 147 ezret értékesítenek belőle.
A WSJE az idén is új beruházásokat tervez: hetente megjelenő szakosított oldalt indít Karrier címmel, amelyhez internetes honlap is nyílik, menedzserkeresővel. Februártól működik már a Hétvége rovat, szórakozási és utazási ajánlatokkal. A további siker kulcsa azonban a terjesztésben van: a lapnak az eddiginél korábban kell megérkeznie a nagy német és francia üzleti központokba. A gondot az jelenti, hogy például a Franciaországba szánt lapot ma még Brüsszelben nyomják, így a szállítási idő miatt sokszor késve kerül az olvasókhoz. A piaci terjeszkedés másik eleme az elektronikus információ: a Dow Jones reményei szerint ennek részesedése a jelenlegi 19 százalékról már egy éven belül 50 százalékra növekedhet. Globálisan a WSJ webhelye az ilyen jellegű portálok közül a leglátogatottabb a világon: 535 ezer előfizetője van, számuk tavaly 43 százalékkal emelkedett, Európában azonban még csak 15 ezres az előfizetői tábor.


